Hirdetés - Generali

Knoch és Burján bronzérmes a vb-n

Knoch és Burján bronzérmes a vb-n

Korcsolya | 2017. március 12.

A magyarok két ezüst- és egy bronzéremmel zárták a rotterdami rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságot: köztük a PSN Zrt. két korisával, Knoch Viktorral és Burján Csabával felálló férfiváltó is a 3. helyet szerezte meg.

Vasárnap a férfi váltóban Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor úgy rajtolt el, hogy számukra az aranyérem megszerzése volt a cél. A magyar négyes hol második, hol harmadik helyen haladt az elején, majd az élre állt. Már csak nyolc kör volt hátra, amikor a hollandok meglódultak, s utánuk azt egész mezőny. A befutónál a hazai gárdát már senki sem tudta befogni. A magyarok elé került az orosz és kínai váltó is. A bírók az oroszokat szabálytalannak látták, s kizárták. Így a magyar váltó megszerezte a bronzérmet.
A fiúk kissé csalódottak voltak, de nem történt semmi baj. Ez a váltó az egész évben sikert sikerre halmozott.

 

 


A Nemzeti Sport összefoglalója az eseményről:


A férfiaknál Knoch Viktor lépett elsőként jégre a negyeddöntőben. A táv elején hátul korcsolyázott, majd kívülről előretörve előbb a negyedikre jött fel, s amikor ugyanígy a holland Daan Breeuwsmát előzte meg, akkor a két versenyző összeért, riválisa pedig elesett. Mivel a hajrában az élen haladó, 1500 méteren aranyérmes dél-koreai Szin Da Vun magától elesett, így Knoch a biztos továbbjutást jelentő második helyen ért célba. Csakhogy a zsűri hosszas tanácskozás után szabálytalannak vélte az előzését, a hollandot pedig továbbjuttatta. Knoch lefelé tartott hüvelykujjával jelezte, nem ért egyet az ítélettel.

A Liu-fivérek az 500 méter szombati világbajnokával, Sjinkie Knegttel kerültek azonos futamba. Eleinte a hazai közönségtől hajtott holland vezette a kvintettet, de Liu Shaolin féltávnál megelőzte, míg öccse Liu Shaoang az utolsó pozícióból kívülről előzve jött fel negyediknek. Knegt néhány körrel a vége előtt kisodródott, ezt kihasználva pedig a junior világbajnok Liu Shaoang feljött harmadiknak. Liu Shaolin futamgyőztesként lépett tovább, míg öccse az idejének köszönhetően, mivel a négy harmadikból a legjobb kettő is elődöntőbe került, ráadásul az egyik legnagyobb rivális Knegt búcsúzott.

A legjobb 12-t felvonultató elődöntőben Liu Shaoang a mezőny közepén utazott, majd remek ritmusváltással az egyik egyenesben elhúzott az 1500 méteren ezüstérmes kanadai Samuel Girard, illetve Breeuwsma mellett, azonban előbbi akkorát taszított rajta, hogy épphogy vissza tudott jönni a kanyarig a pályára, de így kilökte a hollandot. A zseniális manőver után az első helyen haladt, azonban a hajrára elfáradt, így az olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz Szemen Jelisztratov és a tavalyi összetett világbajnok kínai Han Tien-jü is megelőzte.

A zsűri percekig tartó tanácskozás után a kanadait kizárta, míg a 19 éves magyar junior világbajnokot az A döntőbe juttatta. 21 esztendős bátyja sokáig remekül állt, vezette futamát, de előbb a háromszoros olimpiai bajnok Charles Hamelin korcsolyázta körbe, majd az utolsó kanyarban két dél-koreai is, így tulajdonképpen az utolsó métereken bukta el a finálét, helyette csak a kisdöntő jutott neki.

A B-fináléban a tavaly 500-on aranyérmes Liu Shaolin öt körrel a vége előtt az élre állt, s ezt a pozíciót már nem engedte át a dél-koreai Li Dzsung Szunak és az amerikai JR Celskinek sem, azaz 1500 méter után ismét hatodik lett.

A döntőben a szám Eb-ezüstérmeseként Liu Shaoang kívülről rajtolt, de fantasztikusan indult el, már az első kanyart a második helyen vette be, kisvártatva pedig az élre állt. Nagy tempót diktálva egészen a végéig vezette a futamot, de Szeo Ji Ra kívülről megelőzte. Az utolsó körben nem volt esélye, hogy visszavegye a vezetést, inkább a második hely megtartására koncentrált a kanadai Charles Hamelin szorításában. Liu Shaoang két karját levegőbe csapva jelezte a célba érkezéskor, hogy boldog a megszerzett éremmel.

„Nem gondoltam volna, hogy sikerül megismételnem a tavalyi egy ezüst-, egy bronzérmes teljesítményemet. A döntőben erősebb volt nálam a dél-koreai, pedig mindent megtettem. A kanyarokba lassabban mentem be és a kijáratnál gyorsítottam, mert így a legnehezebb megelõzni valakit. De ahogy a végére fáradtam, úgy sikerült elém vágnia” – mondta Liu Shaoang.

A nőknél Jászapáti Petra folytatta remek szereplését, mindössze 18 évesen sikerrel vette a negyeddöntőt. Hatfős futamában eleinte az utolsó helyen korcsolyázott, de aztán apránként egyre feljebb tört. Már a harmadik pozícióért csatázott, amikor az orosz Jekatyerina Konsztantinova elcsúszott és magával sodorta a szegedi versenyzőt. A bukás szerencsétlen volt, mert előbb Jászapáti ütközött a gumifalnak, majd nekisodródott az orosz is. Az 1500-on B-döntős magyar sportoló karját fájlalva korcsolyázott a célba, de annak örülhetett, hogy a zsűri továbbjuttatta.

Jászapáti ötfős elődöntőjében már az elejétől elképesztő iramban korcsolyáztak, így a versenyzők libasorban haladtak egymás mögött, a nagy tempó miatt szinte esély sem volt előzési kísérletre. A magyar lány végül megelőzte a világ- és 25-szörös Európa-bajnok olasz Arianna Fontanát, aki a végére elkészült az erejével.

A kisdöntőben egy-egy kínai és dél-koreai ellenféllel kellett megküzdenie a magyarnak, aki az első körök lassú tempóját az utolsó helyen töltötte, de egy jó ütemű ritmusváltással megelőzte Kuo Ji-hant. A kínai végig nagy erőket mozgósított, hogy visszaszerezze pozícióját, s végül az utolsó kanyarban ez csak szabálytalankodva sikerült neki, így kizárták, Jászapáti pedig hetedik helyen végzett.

A győzelmet fantasztikus hajrával és előzéssel Liu Shaolin párja, a brit Elise Christie szerezte meg, aki 1500 után második aranyát nyerte Rotterdamban. Mögötte 500 és 1500 után harmadik ezüstjét gyűjtötte be a kanadai Marianne St-Gelais. Harmadikként a hazai szurkolók örömére Suzanne Schulting zárt.

A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású csapat sporttörténelmi tettet hajtott végre, ugyanis döntőben is most először szerepelt vb-n, azaz Magyarország első vb-érmét nyerte ebben a számban.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba alkotta négyes 2015-ös ezüstje után nem titkoltan az aranyéremért érkezett, ennek megfelelően sokáig az élen haladt a fináléban, azonban a végén valamennyi ellenfele megelőzte, így negyedikként ért célba, de az oroszok kizárása miatt végül harmadik lett Hollandia és Kína mögött.

A női váltó a 3000 méteres verseny egészében a harmadik helyen haladt közvetlenül a kínaiak és a hollandok mögött. A papírforma szerint leggyengébb négyes, a japán féltávtól némi lemaradással követte a triót. Mielőtt azonban a hajrában elkezdődött volna az igazi csatározás a dobogós helyekért, a holland váltó egyik tagja négy körrel a vége előtt elesett, s ez el is döntötte az egész futamot, mivel a magyaroknak nem volt esélyük utolérni a kínaiakat, a bronzérem pedig Japán ölébe hullott.

„Az volt a legfontosabb, hogy nem hibáztunk. A taktika szerint mindenképpen a japánok előtt kellett korizni, hogy ha meghúzzák elöl a sort, akkor tudjunk tapadni. Ez tökéletesen bejött, a japánok el is kezdtek leszakadni” – értékelt Keszler Andrea, aki az MTI-nek elárulta, csakis arra gondolt, amikor éppen előtte bukott a holland riválisa, hogy bárhogy, de talpon kell maradnia.

A jövő évi, pjongcsangi téli olimpiát illetően nem kívánt esélylatolgatásba bocsátkozni, mert mint mondta, előbb legyenek túl sikeresen a négy világkupaversenyből álló kvalifikáción. Azt azért hozzátette, a riválisok most már biztosan odafigyelnek majd a magyar váltóra, s abból a szempontból jót tett ez a siker, hogy mindenki nagyobb lelkesedéssel vág majd bele a felkészülésbe.

„Nem érzékeltem, hogy milyen messze vannak tőlünk a japánok. Csak arra gondoltam, hogy mindent bele kell adnom, hogy megtartsuk a második helyet. A kínaiak utolérésére nem volt esély” – tette hozzá Jászapáti Petra.

A férfi váltó az 5000 méteres táv első felében az első vagy második helyen haladt, többnyire a kínaiakkal csatázva az éllovas pozícióért. Tíz körrel a vége előtt azonban a hazaiak sztárja, Sjinkie Knegt elképesztő tempóban egyetlen kanyarban körbekorcsolyázta a magyar és kínai ellenfelét is. Ekkor még a magyar négyes visszavette a vezető helyet, de később Knegt ismét végrehajtotta ugyanazt a bravúrt, sőt, olyan tempót diktált, amelyet senki sem tudott követni, így magabiztos diadalra vezette a holland kvartettet. A magyarok az utolsó körökben visszacsúsztak a kínaiak és az oroszok mögé, de utóbbiakat a hollandok akadályozásáért kizárták.

„Egyrészt csalódottak vagyunk, mert azért jöttünk, hogy világbajnokok legyünk. Másrészt örülünk, mert érmet nyertünk. Nem akartunk megint úgy járni, mint tavaly, amikor a négycsapatos döntőben csak mi maradtunk érem nélkül, az szörnyű emlék volt” – mondta az MTI-nek Knoch Viktor, aki kifejtette, továbbra sem ért egyet az 1000 méteres kizárásával, mert ő volt előrébb, így nem szabálytalankodott, hiába bukott át a kezén holland ellenfele.

A Nemzetközi Szövetség (ISU) sportolói bizottságába választott Knoch úgy összegzett, hogy öt világkupaversenyből négyen szerepeltek döntőben, kétszer nyertek. Az Eb-n negyedik, a vb-n harmadik lett a váltó, amely ezek alapján bárhol győzelmi esélyekkel lép jégre.

„Azért az elmúlt évek sikereiről sokat elárul, hogy három éremnél és az elmaradó aranynál kissé csalódottak vagyunk egy világbajnokságon” – zárta szavait Knoch.

Burján Csaba azt fejtegette, hogy inkább legyen egy olyan csapatuk, „amely bármikor képes nyerni, mint egy olyan, amely stabilan csak a harmadik-negyedik helyet tudja hozni”.

A magyarok két ezüst- és egy bronzéremmel fejezték be szereplésüket a vb-n: a női váltó második és a férfi staféta harmadik helye mellett Liu Shaoang nyert ezüstöt 1000 méteren. A tavalyi vb-t négy éremmel, köztük Liu Shaolin Sándor 500 méteren aratott diadalának köszönhetően egy arannyal zárták.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA-VB, ROTTERDAM
FÉRFI 1000 MÉTER
Világbajnok:
 Szeo Ji Ra (Dél-Korea) 1:25.550 perc
2. Liu Shaoang 1:25.732
3. Charles Hamelin (Kanada) 1:25.829
...6. Liu Shaolin Sándor
...20. Knoch Viktor

FÉRFI 5000 MÉTER, VÁLTÓ
Világbajnok:
 Hollandia (Daan Breeuwsma, Sjinkie Knegt, Itzhak de Laat, Dennis Visser) 7:06.826 perc
2. Kína (Vu Ta-csing, Hszü Hung-cse, Han Tien-jü, Zsen Ce-vej) 7:07.523
3. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor, Burján Csaba) 7:07.544

FÉRFI ÖSSZETETT, VÉGEREDMÉNY
Világbajnok:
 Szeo Ji Ra (Koreai Köztársaság) 81 pont
2. Sjinkie Knegt (Hollandia) 73
3. Samuel Girard (Kanada) 37
...5. Liu Shaoang 26
...10. Liu Shaolin Sándor 7
11. Knoch Viktor 7

NŐI 1000 MÉTER
Világbajnok: 
Elise Christie (Nagy-Britannia) 1:30.818 perc
2. Marianne St-Gelais (Kanada) 1:31.145
3. Suzanne Schulting (Hollandia) 1:31.597
...7. Jászapáti Petra
...27. Keszler Andrea

NŐI 3000 MÉTER, VÁLTÓ
Világbajnok: Kína (Kuo Ji-han, Fan Ko-hzsin, Lin Jüe, Cang Ji-cö) 4:14.058 perc
2. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea) 4:14.627
3. Japán (Ito Ajuko, Szaito Hitomi, Kikucsi Szumire, Vatanabe Aoi) 4:16.668

NŐI ÖSSZETETT, VÉGEREDMÉNY
Világbajnok:
 Elise Christie (Nagy-Britannia) 89 pont
2. Marianne St-Gelais (Kanada) 68
3. Sim Szuk Hi (Koreai Köztársaság) 52
...11. Jászapáti Petra 2
...29. Keszler Andrea





KORÁBBAN ÍRTUK:



Szombaton az egyéni számokban nem szerzett érmet a magyar válogatott, de Knoch Viktor 500m-en ötödik, 1500m-en hetedik, Liu Shaoang 500m-en 6.,Liu Shaolin Sándor 1500m-en 6., 500m-en 8. lett. Jászapáti Petra 1500m-en lett 10.

A szombati történések röviden:

Szombat délelőtt Keszler Andrea révén két rangsoroló futamban voltak érdekeltek a magyarok. 1500m-en a futamában harmadik, a rangsorban a 31. helyen végzett. 500m-en megnyerte a futamát, és a rangsorban 26. lett.

 

Az 1500m női elődöntőben Jászapáti Petra az igen erős mezőnyben az ötödik helyen ért a célba, de a bírók úgy ítélték meg, hogy a kínai Zang Yizhe szabálytalanul akadályozta a kanadai Drolét a futam közben. A kínait kizárták, a kanadait bejuttatták a B döntőbe. A kizárás következtében Jászapáti is a B döntőben folytathatta.

 

A férfiak 1000m-es elődöntői is hoztak izgalmakat. Liu Shaoang a futamában végig arra figyelt, hogy a harmadik helyen haladva, az utolsó körökben beférjen az A döntőt jelentő első két hely valamelyikére. Igyekezetében a hajrában szabálytalanul találkozott az amerikai Celskivel, aki megbillent és kibillentve az egyensúlyából elütötte a koreai Sin Dawoon-t. Mindketten elestek, Liu pedig megnyerte a futamot. A bírók a magyar fiút sárga lappal zárták ki a futamból, ami azt jelentette, hogy ezen a távon a mezőny végén végzett. Ugyanebben a futamban indult Knoch Viktor is, aki az esések és a kizárás után megnyerte a futamot, és az A döntőben folytathatta, ahova négyen is bekerültek. Liu Shaolin Sándor a harmadik elődöntő futamban remekül felépített taktikával nyert.

A nők B döntőjében Jászapáti Petra negyedik lett, így a 10. helyen fejezte be ezen a távon.

A férfi döntőben két magyarért is szoríthattunk. Liu Shaolin Sándor a táv első harmadában még vezetésre is vállalkozott, majd beállt a harmadik pozícióba. A hajrában megbillent, s ez elég volt, hogy többen is elé kerüljenek, és végül hatodik lett. Knoch Viktor az amerikai Celskit megelőzte, s így hetedikként haladt át a célon.

Gyors jégfelújítás után már pergett tovább a program.
A nők 500m-es negyeddöntőjében Jászapáti Petra futamában hamar kiszállt a küzdelemből az Európa-bajnok olasz Fontana. Petra nem tudott beleszólni az élen állók küzdelmébe. Negyedik lett.

Férfi 500m-en a hazaiak kedvence Sjinkie Knegt volt Liu Shaolin Sándor ellenfele. A magyar fiú hamar az élre állt. A cél előtt a holland ugyan megelőzte, de Liu biztosan jutott az elődöntőbe.

Az elődöntőben a Liu testvérek egy futamba kerültek. Sándor a rajtnál megbotlott, de ez ezen a rövid távon hatalmas hiba volt, hiszen nagy hátrányba került, amit nem tudott ledolgozni a célig. Ádó harmadik, Sándor negyedik lett, mindketten a B döntőben folytathatták. Knoch Viktor a harmadik elődöntőben futama negyedik helyén végzett. Ez is B döntőt ért.

A B fináléban a három magyar ellenfele az olimpiai bajnok orosz An volt. Knoch és a fiatalabbik Liu rögtön az élre állt, nem engedték közéjük az oroszt. Liu Shaolin Sándor megelégedett a negyedik pozícióval.

 

A női 3000m-es váltóban ismét helyet kapott Heidum Bernadett, aki sérülés miatt ki kellett, hogy hagyja az egész versenyidényt. Hatalmas csata volt a két továbbjutó helyért. A közönség nagy örömére a táv közepén a hollandok álltak az élre, de őket a Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású magyar négyes követte. A második hely a vasárnapi A döntőt jelentette.



A férfiak sem maradtak le a hölgyektől, hiszen az 5000m-es váltók küzdelmében a kínaiak mögött Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor alkotta négyes a második helyen jutott az A döntőbe.

Burján Csaba, aki a legutóbbi világkupa váltóversenyén hibázott, s a gárdát kizárták, most óvatosabb volt és jó teljesítménnyel segítette a csapatot a fináléba.

Az eredmények on-line itt nyomon követhetők.

A vasárnapi program:

11:55 nők – 1000 m – rangsoroló döntők
12:22 férfiak – 1000 m – rangsoroló döntők
14:32 nők – 1000 m – negyeddöntők
14:46 férfiak – 1000 m – negyeddöntők
15:16 nők – 1000 m – elődöntők
15:25 férfiak – 1000 m – elődöntők
15:49 nők – 1000 m – döntők
16:00 férfiak – 1000 m – döntők
16:24 nők – 3000 m szuperdöntő
16:35 férfiak – 3000 m szuperdöntő
17:01 nők – 3000 m váltó – döntők
17:09 férfiak – 5000 m váltó – döntők

Forrás: moksz.hu 

Megosztom:     |  
Hirdetés - Decathlon