Évszázadnál régebben

LONDON 2012

A 2012-es év nagy jelentőségű lesz a sport pergő forgatagában. Hiszen immár évszázadnál hosszabb ideje, minden negyedik, páros évben nyári olimpiai játékokat rendeznek a világ valamelyik pontján. Ennek okán, meg azért, mert a szigetországi főváros, London az eddigi egyetlen, ahol (1908, illetve 1948 után) harmadszor találkoznak a földkerekség legjobb sportolói, egy kis történelmi visszatekintéssel kezdtünk – épp július 28-án, kerek egy esztendővel a jövő évi rajt előtt. Sorozatunk folytatásában aztán múltat idézünk, majd ötkarikás, elsősorban Péccsel összefüggő dolgokat veszünk számba.

(2. rész)

 

Nagy-Britannia sportnemzet, ehhez kétség sem férhet! Eredményeik, rendezvényeik legtöbbször világhírűek voltak. Az első londoni olimpiát 1908-an rendezték meg. De nem egyszerű előzmények után, az szinte kétségtelen.

Az első újkori nyári olimpiai játékokat 1896-ban, Görögországban, közelebbről Athénban tartották meg. Ezután komolyan felmerült annak az esélye, hogy a továbbiakban mindig ott legyen. Volt ebben logika, de akadt más nemzet is, ahol felmérték, az a világesemény nekik sem lenne rossz lehetőség a fejlődésre, bemutatkozásra.

Ezért hát az olasz főváros, Róma is pályázott, el is nyerte a lehetőséget. Amivel azután nem tudott élni. Aminek viszonylag egyszerű oka volt, hiszen bejelentették, a központi stadiont nem tudnák 1908-ig felépíteni. Tették mindezt 1906-ban, a pánhellén játékok alakalmából. Vagyis az eső nagy sportfesztivál tizedik évfordulóján. Ami soha nem vált hivatalosan olimpiává, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem egyezett bele.

Kellett viszont a komoly beugró város, egy olyan, ahol el tudták vállalni a gyors beruházásokat. Ez pediglen Nagy-Britannia fővárosa, London lehetett. Ráadásul a kormánytól nem várhattak támogatást, ez elég hamar kiderült számukra.

Végül minden elkészült, a mintegy hetvenezer néző befogadására alkalmas olimpiai stadiont például alig tíz hónap alatt húzták fel. Ami ma már teljességgel elképzelhetetlen, majdnem mindent sikerült besűríteni egyetlen beruházásba. Középen volt egy focipálya (naná, hiszen mégis csak Angliára esett a választás!). A gyepet egy 536 méteres, salakos futópálya övezte, ráadásul két emeltkanyarú, kerékpáros versenyhely vette körül. A főlelátó előtt egy 100 méteres uszoda kapott helyett, kiemelhető állványzattal. Onnan vetették magukat vízbe műugrók. Míg a birkózók, meg a tornászok is megtalálták a maguk területét, ugyanott.

A IV. sorszámot kiérdemlő eseménysorozatot 1908. április 27-től október 29-ig, több részletben bonyolították le. Huszonkét ország sportolói vettek részt az összejövetelen. Ami abban a korban jól jelezte a dolog fontosságát. Azért nem fejeződhetett be sértődés nélkül a nyitóünnepség. A rendezők ugyanis megfeledkeztek az Amerikai Egyesült Államok, no meg Svédország zászlóinak felvonásáról.

Ekkor léptek először a közönség elé a korcsolyázók. Vagyis a téli játékok előzménye megesett, már jóval az első, 1924-ben megtartott első tényleges jeges olimpia előtt.  

A magyar indulók három arany- (Fuchs Jenő képünkön -, vívás, kard, egyéni; Weisz Richárd, birkózás, kötöttfogás, nehézsúly; és vívás, kard, csapat: Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Tóth Péter, Werkner Lajos), négy ezüst-, valamint egy bronzéremmel fejezték be a küzdelmeket. Jutott még nekünk négy 4., egy 5., valamint két 6. helyezés is. (Érdekesség: Fuch Jenő teljesítménye, aki a csapat után egyéniben is a legjobb kardvívónak bizonyult, annyira magával ragadta a szintén vívó brit uralkodót, VII. Edwardot, hogy az udvarban külön bemutatóra kérte fel. A sors fintora, hogy zsidó származása miatt itthon szinte semmi megbecsülés nem jutott neki. Az olimpia alatt csapattársai is alig szóltak hozzá, idehaza nem fogadta ünneplő tömeg és sajtóérdeklődés, mint a többieket, az egykorú beszámolók szerint a pályaudvarról ő egyedül, üres zsebbel, villamoson tért haza…)

Az érmek számát tekintve tehát számunkra az első londoni emlék kellemes volt. Mindez annak tükrében is szép teljesítmény, ha megjegyezzük, összesen 63 sportoló kapott esélyt a bizonyításra.

 

P. P.


Megosztom:     |  
Hirdetés - sportiskola