Hirdetés - FF

Kovács Mária

LONDON 2012

Kovács Mária még küzd a kvótáért

Egykoron talán simán nyert volna olimpiai bajnoki címet Kovács Mária, a Pécsi VSK ökölvívója. Azonban amikor alig akadt ellenfele a világon, a női szakág még nem volt az ötkarikás játékok programján. Jelenleg viszont nincs londoni kvótája a harcos hölgynek, ám még van esélye az indulási jog megszerzésére.

Nagyjából két évtizeddel ezelőtt, a szó valódi értelmében is megütközést váltott ki a tény: hölgyek ütik, rúgják egymást a ringben, méghozzá szabályos keretek között.. A távol-keleti harcművészetek különböző képviselő, elsősorban a karate elhivatottjai engedtek be először a soraik közé lányokat, asszonyokat.

Az amatőr ökölvívás elhivatott vezetői sokáig mindent megtettek az ellen, hogy kétneművé váljék a sportág, de képtelenek voltak megoldani a feladatot.

Kovács Mária 1981. július 5-én, Budapesten született, majd 2000-ben ismerkedett meg a sportága alapjaival. Jelenleg ugyan Szegeden edz, ennek ellenére a Pécsi VSK színeiben szokott a kötelek közé lépni.

Ahonnan az esetek többségében, nyertesen távozott. Ennek bizonyítására talán elég annyit megjegyezni, hogy 2002-ben, a törökországi Antalya városában, majd 2005-ben, az oroszországi Podolszkban is a világbajnoki címig jutott. Emellett még kétszer volt világbajnoki második helyezett.

Az Európa-bajnokságokon három esetben nem talált legyőzőt, kétszer második, egyszer harmadik volt, szép éremgyűjtemény birtokosa lett. Ha ehhez hozzávesszük a hazai bajnoki címeit, az „Év ökölvívója” titulusait, valamint a „Baranya legjobb sportolója” elismeréseit is, akkor tényleg elmondhatjuk, az utóbbi évek egyik legjobbja a női bokszolók között.

Ennek ellenére sem mondhatjuk, hogy Kovács Mária a 2012-es londoni, nyári olimpiai játékok biztos résztvevője lenne. Mindennek sajnos egyszerű a magyarázata. A 2011-ben, a hollandiai Rotterdamban megrendezett Európa-bajnokságon vereséget szenvedett. A legjobb négy közé kerülés volt a tét, amiben a hazaiak indulója, Noushka Fontji jobbnak bizonyult a pécsi résztvevőnél. A bírók 15:11-es arányban látták jobbnak az ellenfelet Máriánál. Ezzel az olimpiai nevezéshez szükséges helyezést sem sikerült megszereznie.

Ennek ellenére nincs veszve a dolog! Hiszen tavasszal rendeznek még olyan viadalt, ahol be lehet gyűjteni a Londonba szóló repülőjegyet. Azok közül, akik még nem értek el a főtáblára a súlycsoportjukban, Kovács talán a legkiválóbbnak számít. Így reménykedhetnek a pécsi sportot figyelemmel kísérők abban, hogy lesz induló a következő nagy vetélkedésen Baranyából is.

P.P.

Megosztom:     |  
Hirdetés - sportiskola