Hirdetés - Generali

Lauber Dezső

LONDON 2012

A megkerülhetetlen: Lauber Dezső

 

Ha olimpia, ha London, ha baranyai kötődés, akkor bizony megkerülhetetlen személyiség Lauber Dezső.

 

Aki rásüt egy „bélyeget” Lauber Dezsőre, az bizonyosan téved, mert besorolhatatlan személyiség volt, aki már-már a zsenialitás határát súrolta a maga korában.

 

Az ezerarcú Lauber ugyan Budapesten született 1879. május 23-án, ám Pécsett gyerekeskedett, illetve töltötte ifjú éveit. A baranyai megyeszékhelyen ismerkedett meg egyebek mellett az atlétikával. De kerékpározott, vívott, futballozott, golfozott, teniszezett is.

 

Az hitelt érdemlően bizonyítható, hogy résztvevője volt az 1908-as, első londoni olimpiai játékoknak, ahol jelentős szerepet nem játszott, de már maga a puszta tény is érdekes lehet.

 

Ezután a kiváló sportember az 1912-es, stockholmi sporttalálkozón már vezetőként vett részt. Ezzel azonban nem fejeződött be az olimpiai kalandozása, ugyanis szellemi játékokon is indult. Némi csúsztatással az első, eddigi egyetlen pécsi olimpiai bajnokot tisztelhetjük benne. Sajnos, hogy ez nem igaz, de legalább magyarázható a cselekedete.

 

Lauber a budapesti Műegyetemet végzett, tehát mérnökember volt. Az 1924-es párizsi eseményen még osztottak szellemi kategóriákban is érmeket, helyezéseket.Egy uszodatervvel Hajós Alfréddel közösen indult. Az elképzelés második helyen végzett, de úgy, hogy az elsőt nem osztották ki. Amire utólag nehéz magyarázatot találni, mindenestre a második volt a legjobb.

 

Igen ám, de a tervpályázatot Lauber Dezső nem látta el a kézjegyével. Ezért aztán kizárólag Hajós neve alatt futott a dolog. Később azért a társat is megemlítették, de az ezüstérmet az említett „malőr” miatt nem vehette át. Viszont a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) egy másik emlékérmet kapott jutalmul, ami vélhetően akkor veszett oda, amikor a második világháború idején Lauber budapesti otthonát bombatalálat érte.

 

Az emlékek azonban nem halványultak el. Ennek kapcsán még 1997. június 2-án ünnepségre került sor. A Pécsi Városi Sportcsarnok felvette Lauber Dezső nevét.

 

Zárszóként jegyezzük le: Lauber Dezső 87. életévében a fővárosban hunyt el, de cselekedetei miatt örökké élni fog. Mert fontos része volt Pécs sporttörténetének, no meg az olimpiai mozgalomnak egyaránt.


Megosztom:     |  
Hirdetés - Decathlon