Hirdetés - Bolko Print

Verbőcziné Horváth Zsuzsanna

SPORTKALENDÁRIUM

Verbőcziné csodás kosaras volt
 
A pécsi női kosárlabdázás „nagyasszonya” címet többen is kiérdemelnék, de azt eddig még nem osztották ki.

Ha egyszer mégis lenne olyan, aki arra méltóvá válhatna, akkor biztosan ott lehetne a jelöltek között Verbőcziné Horváth Zsuzsanna is. Az a hölgy, akiről túlzás nélkül állíthatjuk, az összes elemet tudta a játékról, amit arról tudni érdemes volt egykoron.

Az 1949. március 20-án született sportolónő Miskolcról szerződött Pécsre. De előbb még szülővárosában leérettségizett. Anyaegyesülete a Diósgyőri VTK volt, ott ismerkedett meg a sportág alapjaival, méghozzá alaposan. Már az ifjúsági válogatottba is sokszor behívták. Azután, a pécsi színek képviselőjeként, a felnőtt nemzeti együttesben 153 esetben léphetett pályára, 1968 és 1975 között. Klubszinten a PVSK volt az a csapat, amit erősített, de inkább a hátán vitte, rengeteg alkalommal.

Az 1974-es Európa-bajnokságon 4., az 1983-as Vasutas Európa-bajnokságon 3. helyen végzett gárda oszlopos tagja volt, a végtelenül szerény kosárlabdázó. Akit ötször választottak meg Baranya legjobb női sportolójának, valamint megkapta Pécs Testnevelési és Sportdíját, még 2000-ben.

Ennyi év távlatából, a mozgóképek hiányában talán jogos a kérdés, mit is tudott a kiváló játékos? Erre egyszerű a válasz: mindent! Ezt nem akárki állítja róla, hanem az a Sztojkovics Éva, aki nem volt suta a játékhoz. Nagyon fiatalon még szerepelt együtt a példaképként is bátran állítható társsal a center. Mint kezdő, Éva csodálattal nézte az akkori legjobbat, Verbőcziné Horváth Zsuzsannát. Aki pompásan dobott, jól passzolt, de a védekezésből is alaposan kivette a részét.

A magyar labdarúgás első európai Ezüstcipőse, Dunai Antal, 1943. március 21-én született, a Bács-Bodrog vérmegyében lévő Gara településen. Baja érintésével került Pécsre, a helyi Dózsába, majd onnan igazolt a budapesti lila-fehér alakulathoz a támadó. De már pécsi színekben is bebizonyította különleges gólérzékenységét Antal. A csatár ott volt a Tokióban, 1964-ben megrendezett nyári olimpiai játékokon is, ám akkor a szövetségi kapitány mégsem nevezte be. Négy év múlva, Mexikóvárosban tagja volt az aranyérmes nemzeti együttesnek. Végül, 1972-ben, München városában, a dobogó második fokára állhatott fel Dunai, a védők réme.

Pucz Péter

Megosztom:     |  
Hirdetés - Decathlon