Hírek

Úszó Hullám-kupa: rang a részvétel

Úszás

2011. október 10.

Sorrendben tizenötödik alkalommal rendezik meg Pécsett a Hullám Kupa nemzetközi úszóversenyt.

Úszó Hullám-kupa: rang a részvétel

Az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában, október 15-én 13 órától, kilenc hazai és négy külföldi egyesület 200 tíz évesnél idősebb versenyzője 21 számban áll rajtkőre. Az uszoda ezalatt ugyan zárva tart, de nézőként a nagyközönséget is várják a szervezők.

 

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. és a PVSE Úszó-szakosztálya közös rendezvényére a vendéglátó PVSE-n kívül a baranyai megyeszékhelyről az ANK, a régióból Baja, Bonyhád, Dombóvár, Kaposvár, Komló, Mohács és Szekszárd egyesületeinek versenyzői neveztek. A határon túlról három ország négy városából: Eszékről, Tuzlából, Adáról és Újvidékről érkeznek úszók.

Módosné Iván Lili, a szervező bizottság vezetője, a PVSE edzője elmondta, hogy a hagyományok, a másfél évtized alatt kialakított kapcsolatok ma is sokat számítanak. Ezen túl a Hullám-kupa – mögötte a pécsi úszósport, az úszóutánpótlás-nevelés – elismertségét és rangját, a szűkebb és tágabb környezetet egyaránt sújtó nehézségek ellenére, a fokozott érdeklődés, a jelentkezők nagy száma is igazolja.

 

A 15. Hullám-kupa mögé minden eddiginél több támogató zárkózott föl: a Tettye Forrásház Zrt., az Anda Festéknagyker, az M & M Computer,  az Interspar, a Biokom Kft., a Kondi Sport, a Pétáv Kft., a Pécsi GázAutó Kft., a Magda Cukrászda, a Bottlik Bőrdíszmű, a Fotoplus Kft., az Arc az Egészségért Alapítvány. Magánszemélyként Abay Nemes Judit, továbbá a Kriván Ivett emlékére alapított versenyszám kapcsán a Kriván család tagjai támogatják az úszóversenyt.


MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Lövészet 2021. április 14.

Elhunyt Lindenlaub Roland

Lövészet 2021. április 13.

EB válogatón nyert bronzérmet Csonka Zsófia

2021. április 12.

Aktuális heti versenyek