Hírek

PVSE: menet közben gondolták újra

Kézilabda

2014. március 14.

Németh Attila vezetőedző már a szezon elején leszögezte, hogy elsődlegesen nem is a feljutás a célja az NB I. B-ben szereplő PVSE férfikézilabda-csapatával, hanem azt szeretné, hogy minden játékosa fejlődjön.

PVSE: menet közben gondolták újra

A kézisek a vasárnapi tatai összecsapás (amely lapzártánk után ért véget) előtt a 10. helyen álltak, de a tréner szerint látszik a fejlődés, hiszen tavasszal már több szorosabb összecsapást játszott a gárda, amelyet csak a végjátékban veszített el.

 

- Igen erős az NB I. B mezőnye, vannak olyan csapatok, amelyek a legkiválóbb utánpótlás korosztályú játékosokból épülnek fel, ilyen a tabella élén álló Veszprém vagy a harmadik Balatonfüred. Ezekben a gárdákban alapos válogatáson átesett, jó felépítésű fiatalok szerepelnek, akik már 2-3 éve együtt is játszanak, így az összhang is megvan a kereten belül. A tabella másik felét rutinos játékosokból álló együttesek alkotják, akik sok szezont lehúztak az élvonalban, így nekik már nem okoz gondot például az sem, hogy oldják meg a végjáték kiélezett szituációit. A PVSE e két felosztás között helyezkedik el valahol. Ez nem egy összeválogatott gárda, emellett a rutinos kézilabdázók is hiányoznak a csapatból. Néha még az is gondot okoz, hogy megtaláljuk egy-egy játékos valódi posztját, amelyen a legnagyobb hasznát vesszük - taglalta Németh Attila a pillanatnyi pozíciójuk lehetséges összetevőit.

A PVSE-nél három szerb légiós is rendre jó teljesítményt nyújt az összecsapásokon, ketten a góllövőlista öt éllovasa között vannak, a trénert arról is kérdeztük, hogy nincs-e konfliktus a magyar és a külföldi játékosok között.

- Ez nem jellemző az együttesre. A szerb fiúk még nem játszottak Magyarországon, így nekik meg kellett ismerni a mezőnyt és a mentalitást is. Összeállt egy igazi  csapat, amely ha együtt marad, többre lehet képes a mostani tizedik helynél. Nagyon nagy szükség lenne egy olyan rutinos kézilabdázóra, akire felnéznek a többiek, emellett a végjátékban is magabiztosan tudná irányítani a csapattársait, hiszen a tavasszal több olyan szoros mérkőzést játszottunk, amelyet sokszor a rutintalanságból adódó hibák miatt a legvégén vesztettünk el - mondta a tréner.

 Az ügyvezető, Nagy Zsolt szerint nem a mostani tizedik hely volt a PVSE célja (a 14 csapatos bajnokság alsóházából hárman esnek majd ki), de a bajnokság közben át kellett gondolniuk a játékosok képessége, a fejlődés üteme és az erőviszonyok alapján a célokat.

- A szezon végére stabil középcsapattá kell válnunk, a következő kiírásban pedig az előkelőbb helyezésért kell harcba szállnunk. Már lehet látni, kik lehetnek képesek és alkalmasak ezen célok elérésére. Az NB III-ban szereplő gárdánk jelenleg az első helyen áll, szeretnénk is bezsebelni az aranyérmet, emellett több fronton is játéklehetőséget nyújtunk az itt kézilabdázó fiataloknak - nyilatkozta az ügyvezető.

A PVSE hazai pályán legközelebb március 23-án, 17 órakor a Lauber Dezső Sportcsarnokban fogadja az Ajkát, amely lapzártánkkor a kieső helyek egyikén állt. 

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
2021. március 1.

Aktuális heti versenyek

Szinkronúszás 2021. március 1.

Csillogó ruhák, spárgák, érmek

Atlétika 2021. március 1.

Egy hétvége alatt két egyéni csúcs

Vízilabda 2021. február 24.

Három mérkőzésből három győzelem

Úszás 2021. február 23.

Hétvégén a kisebbeké volt a főszerep