Hírek

Rendhagyó évet zártak az úszók

Úszás

2020. december 21.

Az 52. Csik Ferenc Emlékverseny 3 napos cikluszáróként lett megrendezve Kaposváron, ahol a PSN Zrt. Úszószakosztálya 71 éremmel és megannyi egyéni csúccsal gazdagodott.

Rendhagyó évet zártak az úszók

A megszokottól eltérően előfutam-döntős szervezésű versenyen nem volt elég egyszer délelőtt jól úszni egy adott számot, a délutáni döntőben kellett igazán jól szerepelni. Az úszóink ennek maradéktalanul eleget tettek, hiszen csak úgy szórták az egyéni csúcsokat, és összesen 71 éremmel, megszámlálhatatlan oklevéllel tértek haza.

Jászó Ádám a verseny 100 méter gyorsúszására meghirdetett különdíjat is elhozta, amihez óriási egyéni csúcs (49,96) és a világbajnoki bronzérmes Holoda Péter legyőzése szükségeltetett.

A versenyzői csoport kiváló szereplése mellett legkisebbjeink is nagyon szépen javultak, egyre gyakrabban érdekeltek az eredményhirdetésnél. Egy kiváló csapat szerepelt ezen a versenyen, jól felkészülten, remek eredményeket hozva.

– Az évről ugyan még fogunk összefoglalót írni, viszont addig is köszönetet mondunk a PSN Zrt. Sportiskolának a támogatásáért, a legnehezebb helyzetben is mindig mellettünk álltak, és segítették a felkészülésünket. Köszönjük a szülőknek a támogatást, a sportolóknak a kitartást és az edző kollégáknak az egészéves áldozatos munkájukat, aminek eredménye az év utolsó versenyén is megmutatkozott. Gratulálunk mindenkinek – mondott köszönetet Jancsik Árpád szakosztályvezető.

 

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Kézilabda 2021. március 2.

Szigorítások a kézilabdában

2021. március 1.

Aktuális heti versenyek

Szinkronúszás 2021. március 1.

Csillogó ruhák, spárgák, érmek

Atlétika 2021. március 1.

Egy hétvége alatt két egyéni csúcs