Hírek

Így játszottak hétvégén a vízilabdások

Vízilabda

2021. március 23.

Pólósaink a DVL Gyermek III bajnokság közép- és felsőházi rájátszásában, valamint az Országos Utánpótlás Bajnokságok felsőházi rájátszásán küzdöttek meg ellenfeleikkel.

Így játszottak hétvégén a vízilabdások

DVL Gyermek III bajnokság, középházi rájátszás

„Nagy küzdelem, hasznos meccsek, 1 győzelem és 1 vereség a mérleg.”

– Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hisz a mai napon a kisebb hibákat leszámítva szinte tökéletesen játszottak a fiúk. Látszott rajtuk az akarat, az alázat és az elszántság úgy, hogy náluk fizikálisan nagyobb és erősebb játékosokkal találták magukat szemben. Két mérkőzést játszottunk körülbelül 20 perc különbséggel, ami nagyon megterhelte a gyerekeket. Az első mérkőzésünket a középház legerősebbikével játszottuk, ahol 3 negyeden keresztül szorosan tartottuk a mérkőzést, míg a második csata a Győr csapata ellen egy szintén a végletekig kiélezett játszma volt. Hétfőtől folytatjuk közösen megkezdett utunkat – mondta Kovács Krisztián edző.

Sopron - PSN Zrt. Sportiskola II. 6:1

PSN Zrt. Sportiskola II. - Győr 5:6

DVL Gyermek III bajnokság, felsőházi rájátszás

– Az első meccsünket a Tatabánya ellen játszottuk, ahol a szoros első negyed (2-2) után elléptünk ellenfelünktől, majd a végén 16-7-es végeredménnyel zártunk. A találkozó elején kicsit lassú tempóban kezdtünk, és nagyon amatőr védekezési hibákat vétettünk. Támadásban rengeteg ziccert, büntetőt hagytunk ki, ami köszönhető a Tatabánya rendkívül jó teljesítményt nyújtó hálóőrének. Összesen 9 játékossal érkeztünk a fordulóra, ezért többen is pihenő nélkül végig játszották a mérkőzést. A látottak alapján úgy gondolom, hogy a fizikális, állóképességi fölényünk és a Budapest Bajnokságban megszerzett tapasztalat, valamint a gyorsabb gondolkodás segített a nagy arányú győzelemhez.

Egy óra pihenő után a Kaposvár ellen mérkőztünk meg. Az első negyedben két kapus zóna hibából kapott gólon kívül végig fegyelmezetten védekeztünk, és rengeteg megúszás gólt tudtunk lőni. Nagyon nagy tempót diktáltunk a mérkőzés egészében, amihez ellenfelünk nem igazán tudott alkalmazkodni. Bár itt is voltak elkönnyelműsködött helyzeteink, de úgy gondolom, hogy végig kézben tartottuk a mérkőzést. 2 cserejátékossal, alig 60 perc pihenőt követően 18 gólt lőni szép teljesítmény, ezért mindenképpen dicséret illeti a csapatot – méltatta a meccseket Balázs Bence edző.


PSN Zrt. Sportiskola I. - Tatabánya 16:7

PSN Zrt. Sportiskola I. - Kaposvár 18:6


Országos Utánpótlás Bajnokságok, felsőházi rájátszás

"Nagyszerű mérkőzéseket láthatott a szép számú nézősereg, aki figyelemmel követte a honlapunkon közvetített vasárnapi utánpótlás meccseket az Eger csapatai ellen. A mérleg két győzelem és egy vereség, de ami még ennél is fontosabb, hogy a találkozók kiválóan szolgálták a fejlődését mindkét egyesület játékosainak.”

– Nagyon sokat dolgoztunk a mérkőzés alatt, aminek a gyümölcsét gyakorlatilag mi hagytuk fent a fán. A mérkőzés nagy részében a mi akaratunk érvényesült: mentünk, akartunk, csináltuk a megbeszélteket, csak éppen nagyon sok hibával. Másfél negyednyi magas szintű, koncentrált játék nem elég már ezen szinten. Nem biztos, hogy vereséget érdemeltünk ma, de az biztos, hogy ennyi kidolgozott és kihagyott helyzettel győzelmet sem. A kulcspillanatokban több visszatérő hiányosságunk előjött, amelynek kijavításán még tovább kell dolgoznunk. Éppen ezért egyénileg is, és csapatszinten is rengeteg tanulsággal járt a mai egygólos vereségünk. Gratulálok az Egernek – mondta dr. Szilágyi Kristóf, serdülő edző.

– A mérkőzés elején megilletődötten játszottunk, és sok helyzetet hagytunk ki, amit az ellenfél meg is bosszult. Egy-egy pontatlanság miatt kaptunk elkerülhető gólokat. A második félidőben azonban sebességet váltottunk, nemcsak visszajöttünk a mérkőzésbe, hanem meg is fordítottuk az állást. Ebben a periódusban már nagyon meg voltam elégedve a védekezésünkkel, mert amit gyakorlunk, azt nagyon nagy arányban végrehajtották a fiúk. Innentől kezdve uraltuk a mérkőzést, és esélyt sem adtunk az ellenfélnek a felzárkózáshoz. Ehhez kellett a stabil kapus teljesítmény is. Gratulálok a csapatomnak – mondta Jakab Dániel, gyermek edző.

– Egy külső szemlélő biztos jól szórakozott volna a mai “kézilabda meccsen”, de mi nem feltétlenül így éltük meg. Bármennyire is akartuk, a védekezésünk ma sehogy sem akart összeállni, éppen ezért a csodával határos, hogy 15 kapott góllal meccset tudunk nyerni. Fárasztó dolog végig rohanni az eredmény után, de végig azt éreztem, hogy jobban akarjuk a győzelmet, és többet is teszünk érte, csak nagyon türelmetlenek vagyunk, és rendre rossz döntéseket hozunk. Viszont ismét bebizonyítottuk, hogy szívünk és hitünk az van, de a tartós koncentrációval még adósak vagyunk. A nagyon fontos 3 pont mellett aminek tudok örülni, hogy 8 játékosunk is gólt szerzett illetve, hogy a játékunk nyomokban vízilabdát is tartalmazott – jellemezte a szoros mérkőzést dr. Szilágyi Kristóf.


Serdülő: PSN Zrt. Sportiskola - Eger 11:12

Gyermek: PSN Zrt. Sportiskola - Eger 8:12

Ifjúsági: PSN Sportiskola - Eger 16:15

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Vízilabda 2021. május 13.

Toboroz a vízilabda szakosztály

2021. május 10.

Aktuális heti versenyek