Dobogós helyezések az Aquatlon OB-n
Az elmúlt hétvégén rendezték Veresegyházon az Aquatlon Országos Bajnokságot, ahol Molnár Sára és Adrián Dorottya aranyat és bronzot érő eredményt értek el.
Az aquatlon egy multisport verseny, amely folyamatos futásból és úszás elemekből áll. A versenyzők egy úszást azonnal teljesítenek, majd ezt követően futnak különböző távokon, saját korosztályuknak megfelelően.
Csapatunk triatlonosai kerékpárjukat kicsit „félretéve” tették próbára magukat Veresegyházon, az országos bajnokságon. A versenyt a helyi tóban, úszással kezdték meg a résztvevők, majd egy igen nehéz talajú (homokos erdei talaj gyökerekkel, tobozokkal) pályán futottak a minél jobb egyéni és csapat helyezések eléréséért.
Egyesületünkből 16 fő utánpótlás, és 3 fő felnőtt korú versenyző teljesítette sikeresen a rá váró távokat. Utánpótlás versenyzőink közül kiemelkedő Sohár Anna 4. helyezése a junior lányok mezőnyében, valamint Gyöngyi Kristóf 10. helyezése ugyanezen korosztály fiú mezőnyében. Két korosztályban tudtunk 3 fős csapatot indítani: újonc 2 lány csapatunk 9. helyen végzett Bors Minka, Kis-Gál Zsolna, Juhász Kamilla összeállításban, valamint UP 2 (ifi, junior) lány csapatunk a 4. helyet szerezte meg Bódis Gréta, Esztergomi Zsófia, Sohár Anna összeállításban.
Felnőtt versenyzőink közül a hölgyek voltak igazán eredményesek. Molnár Sára jó úszást követően erős futással végzett a teljes női mezőny 3. helyén, ami korosztályos (felnőtt 1) bajnoki címet is jelentett számára. Adrián Dorottya a délelőtti utánpótlás futamokban még edzőként segítette versenyzőinket, majd délután ő is vízbe ugrott, és remek versenyzéssel ért fel a felnőtt 4 kategória dobogójának 3. fokára.
Minden versenyzőnek és edzőnek gratulálunk az elért eredményekhez!
|
NÉV |
KORCSOPORT |
HELYEZÉS |
|
Ziener Zalán |
újonc 1 |
21. |
|
Bors Minka |
újonc 2 |
30. |
|
Kis-Gál Zsolna |
újonc 2 |
43. |
|
Juhász Kamilla |
újonc 2 |
44. |
|
Makkos Szabolcs |
újonc 2 |
20. |
|
Bors Hanga |
gyermek |
51. |
|
Juhász Napsugár |
gyermek |
52. |
|
Tatai Csanád |
gyermek |
29. |
|
Kis-Gál Torontál |
gyermek |
52. |
|
Makkos Enikő |
serdülő |
29. |
|
Karácsony Lilla |
serdülő |
41. |
|
Juhász Máté |
serdülő |
43. |
|
Bódis Gréta |
ifjúsági |
13. |
|
Sohár Anna |
junior |
4. |
|
Esztergomi Zsófia |
junior |
7. |
|
Gyöngyi Kristóf |
junior |
10. |
|
Molnár Sára |
felnőtt 1 |
1. |
|
Adrián Dorottya |
felnőtt 4 |
3. |
|
Szabó Péter |
felnőtt 4 |
5. |
Edzők: Adrián Dorottya, Tóth Szilárd, Tarnóczi Tamás

