Kerékpár

A PSN Zrt. Sportiskola hegyikerékpár szakosztálya 2012-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja azokat a pécsi és városkörnyéki versenyzőket, akik korábban amatőrként, vagy egyesületen kívüliként indultak a különböző versenyeken. Az első évben még több szakágban is rajthoz álltak versenyzőink, de később már csak a „downhill” szakág képviselői maradtak kötelékünkben.

Az elmúlt években – változó létszámban – ebben a kerékpározás kétségkívül leginkább embert és gépet próbáló szakágában indultak versenyzőink a hazai és nemzetközi versenyeken. A szakág Magyar Bajnokságain számtalan bajnoki címet és helyezést értek el, de tudásukra felfigyeltek a határon túl is. Ezért a PSN Zrt. kerékpárosai rendszeres meghívottjai a környező országok nagyobb versenyeinek, ahol rendszeresen az élmezőnyben végeznek.

Mindezt olyan körülmények között értük el, hogy a ma is hatályos jogszabályi környezet nem segíti sportolóink felkészülését, hiszen az edzési lehetőségek az erdőkben, hegyeken meglehetősen behatároltak. Nagy előrelépést jelentett, amikor 2015-ben elnyerve a Magyar Kerékpáros Szövetség pályázatát és Pécs Város Önkormányzatának támogatását elkezdhettük kialakítani az Árpádvárosi Kerékpáros Parkot. Szakosztályunk tagjai rengeteg társadalmi munkát végeztek, mire sikerült kialakítani azokat a pályaelemeket, amelyeken ma már lehet technikai edzéseket tartani.

Sajnos, a pálya fejlesztése egy időre megrekedt, most látjuk úgy, hogy eredeti elképzeléseink hamarosan megvalósulhatnak, és 2021 tavaszán már rendszeresen tarthatunk edzéseket, versenyeket a parkban.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a járvánnyal terhelt időszak ellenére idén szeptemberben több, mint tíz új fiatal csatlakozott csapatunkhoz. Bízunk benne, hogy ez a folyamat tartós lesz, és akkor az utánpótlás biztosítottnak látszik!

Várunk 16. életévüket betöltött (szülői belegyező nyilatkozat szükséges), a kerékpározást szerető és a kihívásokat kedvelő fiatalokat, akik a sportág legjobbjaitól tanulhatják meg a „downhill” alapjait.

Jelentkezni lehet:

Németh Károly szakosztályvezetőnél

nkpecs[kukac]gmail.com

On június 4, 2021
A Pécsi Tudományegyetem ismét meghirdeti MOON Bike kihívását. A cél két hónap alatt bicikli
On augusztus 12, 2020
Az eplényi síközpontban kialakított pályán rendezték meg a hétvégén a hegyikerékpárosok
On augusztus 22, 2019
Augusztus 9-11. rendezték meg a hazai downhill legfontosabb eseményét, a Downhill Országos Bajno
On július 23, 2019
Frissítve: Több száz versenyzővel tekertek a PSN Zrt. kerékpárosai Franciaországban a Megaval
On május 30, 2019
Május 24-26. között Kálnicán rendezték a BikeFest elnevezésű megmérettetést, amely a keré
On szeptember 24, 2018
Szeptember 22-én szezonzáró versenyt rendeztek a kertvárosi kerékpáros parkban, a BiciKlikk-ku
On szeptember 19, 2018
Szeptember 22-én újra megnyitja kapuit a kertvárosi kerékpáros park: a BiciKlikk-kupán szombat
On augusztus 27, 2018
Augusztus 17-19. között rendezték a Mountain Bike downhill országos bajnokságot, amelyen a PSN
On július 26, 2018
Június 21-22-én a szerbiai Zlatibor felett elhelyezkedő Tornik síközpontban mérték össze tud