Úszás
Szakosztály bemutatása:
- A PSN Zrt. Sportiskola úszószakosztálya két nagy múltú úszóműhelyt foglal magába, ahol számos olimpikon, paralimpikon, országos bajnok, korosztályos csúcstartó nevelkedett ki, és úszik jelenleg is. A közel 100 főt számláló szakosztály Pécs két uszodájában, a pécsi Hullámfürdőben és az ANK uszodában vár minden kedves érdeklődőt 5-6 éves kortól. Mindkét úszó „műhely” országosan elismert, több évtizedes és folyamatosan bővülő sportsikerekkel és szakmai háttérrel rendelkezik. A sportolók korosztályok és tudásszintek alapján vannak besorolva egyes csoportokhoz és edzőkhöz, amelyek a gyermekek legoptimálisabb fejlődését és teljesítményét segítik elő. A folyamatos versenyeztetés biztosított számukra. A szakosztály és a sportolók célja, hogy egyre több és nagyobb sikereket tudjanak elérni hazai és nemzetközi viszonylatban is.
A sportág bemutatása:
- Ha egy gyermek rendszeresen úszik, felnőtt korában sokkal kitartóbb lesz mivel az úszás az a sportág, ami edzi a szívet, a tüdőt, átmozgatja az egész testet, úgy hogy közben védi az ízületeket. Szinte az egyetlen mozgásforma, mely az összes izmot igénybe veszi, és légzésszabályozásra késztet. Az egész szervezet működését befolyásolja, kihat a szív- és érrendszerre, a légzőrendszer működésére, az anyagcsere-folyamatokra is. Az úszásnak köszönhetően javul a szervezet oxigénellátása, és fokozza a gyermek szellemi teljesítményét. Mindamellett, hogy hatalmas állóképességet ad, a gyerekeket már kiskorban megtanítja arra, hogy hogyan kell kitartónak lenni, kudarcot kezelni. Motivál, figyelemre tanít, célt ad a fiatal korosztálynak és segít a koncentráció gyakorlásában is. Megtanít csapatban dolgozni, a hovatartozást és a csapatszellemet erősíti. Ha gyermekeinkkel már kicsi korukban meg tudjuk szerettetni az úszást, akkor a többi sportszakosztállyal való kiváló együttműködésnek köszönhetően lehetőség van más sporthoz is csatlakoznia (vízilabda, szinkronúszás, triatlon) a kiváló úszástudás megszerzése után.
Kiket várunk?
- Már 5-6 éves kortól várja a szakosztály az érdeklődőket.
Edzések időpontjai, helyszínei (korosztályokra bontva):
- Hullámfürdőben
– Kezdő csoport (mélyvízbiztonság szükséges): hétfő, szerda, péntek 17:00-18:00
Edző: Jancsik Árpád, Turós Máté
– Kis sportolói csoport: hétfő-péntek 17:00-18:00
Edző: Feller Dénes
– Versenyzői csoport: hétfő-péntek 6:00-7:30, 15:00-17:00, szombat 7:30-9:00
Edző: Jancsik Árpád, Turós Máté
– Felnőtt válogatott: hétfő-péntek 6.00-8.00, 16.00-18.00, szombat 6.30-8.00
Edző: Tari Imre
- ANK uszodában
– Kezdő csoport: hétfő- csütörtök 17:00-18:00-ig
Vezető oktató: Ignácz Vendel
– Verseny előkészítő csoport: hétfő-péntek 18:00-19:00-ig
Edző: Ignácz Vendel
– Szenior csoport: hétfő-csütörtök 19:00-20:00-ig, péntek 18:00 – 19:00
Edző: Ignácz Vendel
– Versenyzői, kis versenyzői csoport: hétfő-péntek 6:00-8:00-ig, 15:00-17:00-ig,
Edző: Jancsik Árpád, Ignácz Vendel
Edzőkről rövid bemutatkozás (végzettség, tapasztalatok/nagyobb eredmények a sportágban):
Jancsik Árpád: kiemelt sportoló edző
Tari Imre: kiemelt sportoló edző
Turós Máté: szakosztályvezető helyettes, edző
Feller Dénes: utánpótlás edző
Módosné Iván Lili: utánpótlás szakmai koordinátor
Fancsali Orsolya: parautánpótlás edző
Ignácz Vendel: vezető oktató, utánpótlás edző, szenior edző
Versenyzési lehetőség:
- A gyermekek számára a folyamatos versenyzési lehetőség biztosított.
Elérhetőségek, kapcsolat:
Dr. Tóvári Ferenc