Az elmúlt hétvégén, Leedsben rendeztek újabb Világkupa futamot a triatlonistáknak, ahol Bicsák Bence a PSN Zrt. kiemelt sportolója végül a 25. helyen ért célba.
– Nem volt életem legjobb versenye a Leedsben tartott világbajnoki futam sem, de már sokkal több pozitívumot éreztem mint legutóbb. Úszáson nyugodt tudtam maradni, és az ösztöneimre hallgatva sikerült a 20. hely környékén kijönnöm a vízből, közel az elejéhez. Depózás közben sajnos a neoprént nem tudtam levenni, meglöktek közben, utána pedig a kezemmel sem tudtam levenni, nem tudtam megfogni a lefagyott ujjaimmal. Nagyon sokan elmentek mellettem, de ha okosabban kezdem a bringán, talán ott tudtam volna maradni. Viszont teljesen szétmaxoltam magam az első kiliken, és az óriási tempó mellett nem tudtam később sem megnyugodni, és a második kör után leszakadtam, nagyon rosszul voltam, alig tudtam már bevenni a kanyarokat, fordítókat. Fájó volt látni, hogy mögülem még bőven többen is ott tudtak maradni az elejében. Igazság szerint örülök neki, hogy egyáltalán folytatni tudtam a versenyt, és beálltam az utolsó bolyba. Végig nagyon rosszul éreztem magam, és nem gondoltam, hogy fogok tudni futni. A második depóban nem tudtam felvenni a cipőm a lefagyott kezemmel és lábammal. Persze ez nem teljesen normális, hiszen annyira nem volt hideg, de mégis ezt éreztem, és meg kell tanulnom valahogy javítani ezen. Futás során szép lassan bemelegedtem, és végül úgy éreztem, repülök. Egyedül futottam egy 6. időt, mely sokat nem osztott, nem szorzott már, de jó érzés volt kihajtani magam. A 25. helyen értem célba vegül. Koncentrálok a pozitív dolgokra, és dolgozom tovább! – foglalta össze a versennyel kapcsolatos gondolatait Bicsu.