Két versenyen is teljesítettek triatlonosaink a hétvégén

2022 május 18

A Debrecenben megrendezett Sport XXI. Aquatlon Országos Döntőn és a Tabon megtartott eXtremeMan D80 Középtávú Duatlon Országos Bajnokságon is részt vettek a hétvégén triatlonosaink. Előbbin az újonc, gyermek és serdülő korosztály, utóbbin pedig a felnőttek és szeniorok mérhették össze tudásukat.

Sport XXI. Aquatlon – Országos Döntő

Szakosztályunk történetének legnépesebb (21 fő), de betegség és sérülés miatt így sem teljes létszámú utánpótlás csapatával vett részt a PSN Zrt. delegációja a Sport XXI. Aquatlon Országos Döntőn múlt hétvégén. Hajdú-Bihar megye székhelye ad állandó helyszínt az utánpótlás triatlonisták rangos megmérettetésének, ahol a korosztályoknak megfelelő távú úszás, majd futás áll kihívásként a résztvevők előtt. Az egyéni értékelés mellett csapatban (adott korosztály és nem legjobb 3 eredménye) és egyesületi pontversenyben is hirdettek eredményt a rendezvényen. Ifjú triatlonistáink mindannyian sikeresen teljesítették a versenyt, amelyen számos egyéni csúcs mellett 1 dobogós, több top 10-es eredményt és szép csapat helyezéseket értek el.

Eredmények:

Újonc 1 a

  • Halász Jakab
  • Ziener Emese

Újonc 2 a

  • Ziener Zalán
  • Láda Natália

Újonc 2 b

  • Halász Márton
  • Bors Minka
  • Horváth Réka
  • Juhász Kamilla
  • Kis-Gál Zsolna

Gyermek 1

  • Makkos Szabolcs
  • Láda Botond

Gyermek 2

  • Tatai Csanád            
  • Kis-Gál Torontál
  • Horváth Bence
  • Bors Hanga
  • Juhász Napsugár

Serdülő 1

  • Szabó Szilárd
  • Csertán Hanna

Serdülő 2

  • Juhász Máté
  • Karácsony Lilla
  • Makkos Enikő

Újonc 2 lány csapat            11. hely

Bors Minka, Juhász Kamilla, Kis-Gál Zsolna

Gyermek fiú csapat                         4. hely

Tatai Csanád, Makkos Szabolcs, Kis-Gál Torontál

Serdülő lány csapat            7. hely

Makkos Enikő, Karácsony Lilla, Csertán Hanna

Egyesületek közötti pontverseny      PSN Zrt.              14 p.               16. hely

Edzők:

Adrián Dorottya, Tarnóczi Tamás

 

Tab – eXtremeMan D80 Középtávú Duatlon OB 2022

Két bajnoki ezüstéremmel tértek haza Tabról a PSN Zrt. triatlon szakosztályának képviselői. Nagy-Gellén Csenge a Felnőtt Női 1-es korosztályban, míg Maróti Vilmos a Szenior Férfi 3-as korosztályban állhatott a dobogó második fokára. A verseny 10 km futásból, 60 km kerékpározásból, majd ismét 10 km futásból állt a terepviszonyok által jelentősen nehezített 2,5 km hosszú futópályán Tabon, illetve a Tab és Lulla közötti 15 km-es kerékpáros körön. Mindkét futó, és a kerékpáros kört is 4x kellett teljesítenie a mezőnynek a célba érést megelőzően.

 

Mindkét versenyen elért eredményekhez gratulálunk a résztvevőknek és edzőiknek!