Mazács Fanni és Bali Dániel az év legjobb aerobikosai

2021 december 03

Ugyan a koronavírus-járvány idén is keresztülhúzta a Pécsi Sportiskola aerobik szakosztályának számításait, hiszen a sportolók és az edzők is gőzerővel készültek a korábbi évek nagy sikerű karácsonyi aerobik gálájára, de a programot mégsem tudják megtartani, ám a több mint 150 fős szakosztálynak így is rengeteg oka van az örömre.

Remek évet zártak a Pécsi Sportiskola aerobikosai, amelynek megkoronázásaként Mazács Fannit és Bali Dánielt találta a szakma az év legjobb sportolóinak, így egy remek „hagyományt” folytatva idén is Pécsre került a kitüntetés.

– Nagy öröm számunkra, hogy a 25 éves Bali Dánielt 12 éves kora óta minden esztendőben a legjobbnak választják, emellett 2018 óta női vonalon is minden évben Pécsre került a díj, Mazács Fanni a felnőttek között harmadszor bizonyult a legjobbnak, a juniorok korosztályban pedig egyszer nyerte el a kupát, de tavaly is pécsi sikernek örülhettünk, hiszen 2020-ban Ákoshegyi Dórát találta a szakmai zsűri a kitüntetésre leginkább érdemesnek – kezdte évértékelőjét a Pécsi Sportiskola aerobik szakosztályának vezetője, Varga-Réfi Eszter.

– Azt gondolom, jó esztendőt zártunk, hiszen a felnőttek között egyéniben, párosban és trióban is rengeteg érmet szereztek versenyzőink a nemzetközi porondon, emellett az egyesületi rangsorban a Magyar Kupán elért helyezések alapján a harmadik helyen végeztünk. Fontos feladatunknak tekintjük az élversenyzők felkészítése mellett az utánpótlás-nevelést is, a szakosztályunk történetében most van a legtöbb igazolt versenyzőnk, több mint 150 aerobikossal dolgozunk, akik amellett, hogy lelkesek és motiváltak, még nagyon ügyesek is – mondta a vezetőedző.

Az év női és férfi aerobikosai, Mazács Fanni és Bali Dániel idei legjobb eredményei:

 

egyéni:

Bali Dániel Európa-bajnok, magyar bajnok

Mazács Fanni, Bali Dániel páros:

világbajnoki második hely, Európa-bajnoki ezüstérem, magyar bajnok

trióban:

világbajnoki második hely és magyar bajnoki győzelem

csoportban:

világbajnoki második hely, Európa-bajnoki harmadik hely, magyar bajnok