Szegeden játszottak serdülő és ifjúsági korú vízilabdázóink is
Fiú Serdülő Országos Vízilabda Bajnokság 3. forduló, Szeged:
Szegedi Vízipóló Suli – PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola: 10-4
Edző: Szőke Szabolcs, Tóth-Gili Tamás
Mestermérleg: „Betegségek hátráltatták készülésünket a Szeged ellen, és a nagyon korai indulás után fáradtan érkeztünk meg. Első negyed pontatlanságai, fásultságai ennek jelei mutatkoztak. A második játékrészben javítottunk a védekezésen, valamint támadásban megvoltak a helyzeteink. Sajnos semmi sem jött össze elől, és ennek volt köszönhető a nagyobb arányú vereség.”
Fiú Ifjúsági Országos Vízilabda Bajnokság 3. forduló, Szeged:
Szegedi Vízipóló Suli – PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola: 9-7
Edzők: Szőke Szabolcs, Tóth-Gili Tamás
Mestermérleg: „Négy meghatározó játékos nélkül utaztunk el Szegedre, akik nemzetközi tornán vettek részt. Ennek fényében nem mi voltunk az esélyesei a mérkőzésnek. Azonban mindent beleadtak a játékosok, küzdöttek, amig bírták erővel. A taktikai megbeszélést betartották a fiúk és támadásban is több lehetőségünk volt, azonban nem sikerült helyzeteinket jól kihasználni. Játékunk alapján pontot, pontokat érdemeltünk volna. Lelkesedés és a helyzetkialakítás nem ért pontot. A mérkőzésen mutatott csapatszellem bizakodásra ad okot.”

