Három győzelem hazai medencében
Fiú Gyermek Országos Vízilabda Bajnokság 15. forduló, Pécs
PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – Budapesti Honvéd Sportegyesület: 9-7
Edző: Balázs Bence, Török Viktor
Török Viktor: „Utolsó alapszakasz-mérkőzésünket a Honvéd ellen hazai medencében játszottuk. A tabella alapján nem mi voltunk az esélyesek, de szerettünk volna mindenképp pontot vagy pontokat szerezni, és a játékunkat ott folytatni, ahol a Vasas ellen befejeztük. Az elejétől fogva szoros volt a találkozó és inkább a védekezések domináltak a csapatoknál. A harmadik negyedtől kezdve sikerült egy kis előnyt kiépíteni és ezt a végéig megőrizve 8-5 arányban győzelemmel zártunk. Nagy gratuláció a srácoknak, mert sokat dolgoztak ezért a sikerért, és a meccsen is komoly erőket mozgósítottak. A védekezés volt a siker kulcsa, ami mellé parádés kapusteljesítmény is párosult. Ezen az úton kell folytatni a munkát és biztosan lesznek még szép eredmények a jövőben.”
Fiú Serdülő Országos Vízilabda Bajnokság 15. forduló, Pécs
PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – Budapesti Honvéd Sportegyesület: 11-9
Edző: Török Viktor, Szőke Szabolcs
Szőke Szabolcs: „Jól kezdtük a mérkőzést, azonban nem tudtunk ellépni ellenfelünktől. Végig fegyelmezett védekezéssel és remek kapusteljesítménnyel tudtunk előnyt kiépíteni a 2. és 3. negyedben. Ezt az előnyt kicsit leadva, de győzelemmel fejeztük be az alapszakaszt. Gratulálok a csapatnak, mert egységesen küzdöttek és jó utat mutat céljaink eléréséhez.”
Fiú Ifjúsági Országos Vízilabda Bajnokság 15. forduló, Pécs
PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – Budapesti Honvéd Sportegyesület: 12-11
Edző: Zlatko Rakonjac, Török Viktor, Szőke Szabolcs
Szőke Szabolcs: „Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést a borzasztó kezdésünkkel. 4-0-ra vezetett az ellenfél, amikor elkezdtünk vízilabdázni. Felvettük a ritmust és a védekezésünk is masszívabb lett. Sikerült fordítanunk és 7-5-ös félidőt követően már kezünkben volt az irányítás. A negyedik játékrész végéig nem is engedtük ki a lehetőséget a kezünkből, hogy megnyerjük a párharcot. Amikor aztán fegyelmezetlen volt az egyik játékosom egy perccel a vége előtt, az majdnem a győzelmünkbe került. Szerencse is kellett a mai összecsapáson. Értékes győzelem volt számunkra és tanulság, hogy senkit nem lehet félvállról venni. Gratulálok a csapatomnak, a visszavágón sokkal nehezebb dolgunk lesz.”

