2025
STARTUP
10/7

Príma díjat kapott Konkoly Zsófia, háromszoros paralimpiai bajnok úszónk!

Október 3-án adták át a 2025-ös Baranya Vármegyei Príma díjakat a Puchner Kastélyszállóban. A rangos elismerést idén többek között Konkoly Zsófia paralimpikon úszó, a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola háromszoros paralimpiai bajnok úszója, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PTE BTK) Szociális munkás szakos alumnája is átvehette a „Magyar
2025
10/7

Egy győzelem és egy vereség U14-es fiú kézilabdázóink hétvégi mérlege

Komlón folytatódott a Gyermekbajnokság az U14-es fiú kézilabdázóink számára. Két mérkőzés várt fiatal játékosainkra. A játéknap első összecsapásán magabiztos győzelmet arattunk a Siklós KC ellen, míg a második találkozón a házigazda Komló csapata bizonyult erősebbnek. A tapasztalatszerzés és fejlődés szempontjából értékes hétvégét zárt a csapat. Gyermekbajnokság FU14 IV. csoport (Bács,
2025
10/7

III. Pécsi Bringás Nap – elérhető a Pump Track verseny regisztrációs űrlapja

Október 12-én újra benépesül Tüskésrét: harmadik alkalommal rendezzük meg a Pécsi Bringás Napot, amely során minden korosztály megtalálhatja a kedvenc programját – lesz amatőr Pump Track verseny, közös városi gurulás és családi kikapcsolódás is. A Pump Track versenyen a részvétel ingyenes, de a gördülékeny szervezés érdekében érdemes előre regisztrálni. Elérhető
2025
10/7

Heti program – 2025. október 6–13.

Kézilabda, triatlon és vízilabda – Pécsett, Kozármislenyben, Kalocsán, Sárbogárdon, Siófokon, Budapesten és Dunaújvárosban versenyeznek sportolóink a héten. Mocsári Bence pedig a Paratriatlon Világkupán szerepel a törökországi Alanyában.   Kézilabda – lány 2025.10.11., Kozármisleny – U12 bajnoki forduló Kozármisleny SE KÉK – PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola 1 PSN Zrt. –
2025
10/7

Szépen szerepeltek a pécsi tornászok a Zsebibaba csapatbajnokságon

A Magyar Torna Szövetség vasárnap, a Budapest Tornacsarnokban rendezte a Zsebibaba csapatbajnokság 2. fordulóját, amely egyben országos megmérettetés is volt. A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola fiatal tornászai mindhárom korcsoportban remekül helytálltak. A Zsebi I. korcsoportban (5–6 évesek) a csapat az 5. helyen zárt, a Zsebi II. korcsoportban a lányok