A valóra vált álom után újabb megmérettetés – kikérdeztük a Világjátékok előtt aerobikosainkat

2022 július 04

Még fel sem ocsúdtak világbajnok aerobikosaink a Portugáliában megélt élményeikből, már gőzerővel készülnek is a július 7-én, Birminghamben kezdődő Világjátékokra. Múlt héten a fővárosban edzőtáboroztak, most pedig a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban tréningeznek négy napot, és szombaton indulnak az Egyesült Államokba.

A korlátozott pihenőidő és a hőség sem szegte kedvét Mazács Fanninak, Bali Dánielnek és Farkas Balázsnak. Lelkes és mókás hangulatban melegítettek be a hétfő délutáni edzésre, amikor megkérdeztük őket a Világbajnokságon szerzett tapasztalatokról, hogylétükről és a Világjátékok iránti várakozásokról:

Bali Dániel:

  • Ez a világbajnokság nagyon jól sikerült, ugye minden idők legeredményesebbike volt a magyar aerobik szempontjából. Érdekes ez a szituáció, mert sok időnk nem jutott az ünneplésre. Szombaton indulunk Birminghambe. Úgyhogy muszáj volt fenntartani a fókuszt. Pár napot pihentünk a termen kívül, aztán már el is kezdtük a felkészülést. Nagyon izgatottak vagyunk, mert nekünk ez a legnagyobb verseny, ez a mi olimpiánk. Szeretnénk valami hasonlót domborítani, mint a Világbajnokságon. A Világjátékok után csapatszinten kimaradunk pár hetet, úgyhogy majd akkor ünnepelünk. Közös nyaralásra is megyünk, én pedig majd csak szeptemberben érkezem haza az utazásaimból.

Farkas Balázs:

  • Én is nagyon boldog vagyok, egy életre szóló élmény volt ez a Világbajnokság. Tavaly szereztem meg az első érmemet világbajnokságról, egy ezüstöt, úgyhogy most kimondottan boldogok vagyunk, hogy nekem sikerült kettő, Daniéknak pedig három aranyat hozni. Most is hasonló eredményeket várunk, természetesen. Ha még lehet, akkor szeretnénk javítani egy-egy helyezésen, mint például csoportban vagy aerodance-ben, amire nagy esély van. Nagy célokkal és reményekkel megyünk ki, megpróbáljuk a legjobb tudásunkat nyújtani. Azóta is keményen edzünk, túl vagyunk egy budapesti edzőtáboron a 40 fokban, ami nem volt éppen a legkellemesebb. Most itt vagyunk Pécsen, szintén 4 napot végigedzünk, délelőttönként és délutánonként.

Mazács Fanni

  • A világbajnoksággal egy abszolút álomversenyt zártunk. Azért eddig sokféle érem gyűlt már össze, és azt gondolom, hogy mindannyian ki voltunk éhezve már az aranyra. Az, hogy most három összejött, az kicsit álomszerű. Ott is és azóta is nagyon boldogok vagyunk, próbáljuk magunkat összeszedni, és felkészülni a visszalévő Világjátékokra, ami ebben az időjárásban nem igazán egyszerű. Nagyon jól kijövünk a srácokkal, nagyon jó a kapcsolatunk, a közös munkát ez így nem tudja hátráltatni. Az egész trió gyakorlatunk erre épül, egy nagy szerelmi háromszög, ahol civódik a két fiú. Úgyhogy ott azért kihasználjuk az adottságát ennek a felállásnak. Ez így abszolút megkönnyíti a munkánkat.

A sikercsapat edzője, Varga-Réfi Eszter is mesélt nekünk kicsit a megélt élményekről, nehézségekről és erősségekről:

  • Volt idő feldolgozni ezt a csodát?
    • Nincs rá idő. Már el is foglalta a fejünket a Világjátékok. Félre kell tenni ezt most, mert azzal nem tudunk eredményesen szerepelni, ha az elért eredményre való büszkeség tölti meg a fejünket. Mondtam nekik, hogy tessék megünnepelni, feldolgozni, kialudni, most egy kis idejük volt rá. Aztán félre kellett tenni.
  • Mik az érzések most bennetek, hogyan vágtok ennek neki?
    • Hát, nem túl ideális ez a három hét két hatalmas világverseny között. Nehéz megmondani, vannak bennem kétségek. Ők megmutatták a múlt héten, hogy mennyire elhatározták magukat, hogy ezt most végigcsinálják. Nagyon-nagyon nehéz, egy ilyen élmény csontig leszívja az ember energiáját. Majdnem lehetetlen egy ilyen állapotból végigcsinálni egy ekkora kaliberű versenyt megint, de olyan lelkesen vitték végig Óbudán is a tábort a hőségben. Szóval nem voltak túl optimálisak a körülmények, de mégis nagy erőkkel beleálltak. Úgy gondolom, hogy ha ezt így tudjuk végigvinni, akkor minden rendben lesz.
  • Miben látod a legnagyobb nehézséget egy ilyen versenyen, egy ilyen gyakorlat során?
    • Hát, minden gyakorlatban azért vannak olyan partnerségek, emelések, ugrások, ahol egy pici baki hatalmas rontáshoz vezethet. Oda kell figyelni, hogy ne rontsunk olyat, főleg úgy, hogy most nyertünk egy aranyat, reflektorfénybe kerültünk ilyen tekintetben. Teljesen más bírók lesznek, mint a vb-n. Művészi és kiviteli szempontból egy világbajnokságon sok nemzet van. Ott a nyolcas döntőbe azokat sorsolják be, akiknek a versenyzője, csapata nem került be. Egy ilyen multisport eseményen, mint a Világjátékok, hat kvóta van versenyszámonként, az hat ország. Tehát alig lesz kint 18-20 ország, talán annyi sem. Ez azt jelenti, hogy itt most azok a nemzetek fogják pontozni a gyakorlatokat, akik mindannyian érintettek, és ez eléggé meghatározza az egész versenyt.
  • Művészetileg és zeneileg is ez egy nagyon összetett gyakorlat. Miért érdemes megnézni olyannak, aki nem látott még ilyet?
    • Hát, ha itt most a párosról és a trióról beszélek, ugye a Bali Dani a koreográfusa mindkét gyakorlatnak. A páros egy nagyon szép, érzelmi töltetű, művészi gyakorlat, rendkívül látványos partnerkapcsolatokkal, ami azt gondolom, hogy hozta is a világbajnoki címet. Mert szépen dolgozni, hasonló szintű elemeket csinálni sok páros tud még. Itt az ő kettejük együttműködése és annak fantáziadússága, valamint az érzelmi vonal volt az extra töltet. A triógyakorlat egy nagyon érdekes történet. Ciklusváltás volt most, januártól új szabályok léptek életbe, és ezek szakmai szemmel komoly változásokat jelentenek mindig. Elkezdte a művészi hatás jobban értékelni, ha van egy témája a gyakorlatnak, vagy egy meghatározott stílusa, ami könnyedén felismerhető bárkinek, és nem kell hozzá 20 évet eltölteni a sportágban. Nagyon érdekes, mert ugye két fiú és egy lány az összeállítás, egy tangós szerelmi háromszögről szól az egész. Kicsit ki is használtuk ezt az öltözékben is, Balázs kicsit fehéresebben öltözött ugyanabban a mintában, Dani a feketébe, mert ő a rosszfiú, ők harcolnak a hölgy kegyeiért. Szoktunk is vele viccelődni, hogy na, lássuk, ki fog nyerni. Szoktam mondani, hogy ideje lenne, ha a rosszfiú győzedelmeskedne, mert ugye a valóéletben sem mindig a jófiú nyer. Nagyon magas szintű a kivitelezés, ők hárman már nagyon jól működnek együtt, szinkronban vannak, eleve emberileg is nagyon közel állnak egymáshoz.
  • Szombaton lesz a kiutazás. Melyik nap kezdődik a verseny?
    • Kedd és szerda a versenyünk, ez biztos. Kedden délelőtt páros és aerodance selejtező, délután ezeknek a döntői. Másnap pedig trió és csapat mutatja be a gyakorlatait.

Sok sikert, nagyon jó élményeket és a Világbajnokságon elért eredményekhez hasonlókat kívánunk a csapatnak!

 

Fotó: MeloGym / @ivanitobrazil