Idén is gálával búcsúzik eddigi legsikeresebb évétől az aerobik szakosztály

2022 december 14

2014 óta minden év végén megtartja szinte már hagyománynak számító évzáró karácsonyi gáláját a PSN Zrt. aerobik szakosztálya.

Noha sajnos az előző két év kimaradt a vírushelyzet miatt, idén újra gyönyörködhetünk a dinamikus gyakorlatokban, a csillogó ruhákban, és együtt ünnepelhetjük a szakosztály apraja-nagyjával a 2022-es év eredménytermését, munkájukat.

Van is minek örülni, hiszen páratlanul sikeres évet tudhat maga mögött a szakosztály. A felnőtt világbajnoki trió és páros, valamint a világjátékokon elért trió aranyérem és páros ezüstérem minden elképzelést felülmúltak. Ám nem csak a felnőttek között sikerült tarolni a sportágban, tengernyi érem és elképesztő helyezés született a fiatalabb korcsoportok kategóriáiban is. (eredmények az éves összefoglalóban, IDE kattintva megtekinthetők)

Réfi Eszter szakosztályvezető szerint a szakosztály eddigi legsikeresebb évén vannak túl, főleg a nemzetközi eredményeket tekintve.

Így nem meglepő tehát, hogy aerobikosaink méltó módon búcsúznak a sikerek évétől, ahová nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt, nézőt!

A gála 18.00-kor kezdődik a pécsi Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban. A belépés ingyenes.

Facebook esemény