Serdülő és ifjúsági vízilabdás siker Szolnokon
Fiú Serdülő Országos Vízilabda Bajnokság 1. forduló, Szolnok:
Szolnoki Dózsa – PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola: 10-14
Edző: Szőke Szabolcs, Tóth-Gili Tamás
Mestermérleg: „Szoros összecsapásra számítottunk, és a mérkőzés első felében még a hazai csapat vezetett. Figyelmetlenek voltunk hátul és kaptunk pár elkerülhető gólt. Elöl megvoltak a helyzeteink, amiket jó százalékban értékesítettünk, ezért közel tudtunk maradni ellenfelünkhöz. A térfélcserét követően védekezést javítva és fegyelmezettebben betartottuk, amivel megfordítottuk a mérkőzést. Utolsó játékrészben nem engedtünk teret ellenfelünknek és bebiztosítottuk a győzelmet. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez, ami egy újabb lépcső volt, hogy elérjük céljainkat.”

Fiú Ifjúsági Országos Vízilabda Bajnokság 1. forduló, Szolnok:
Szolnoki Dózsa – PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola: 8-10
Edző: Szőke Szabolcs, Tóth-Gili Tamás
Mestermérleg: „Az elejétől kézben tartottuk a mérkőzést, és folyamatosan 2-3 gól különbség volt ezen a rangadón. Nem engedtük közelebb ellenfelünket, higgadtak tudtunk végig maradni. Voltak külső tényezők, amik megzavarhattak volna bennünket. Azonban nem ültünk fel semmilyen provokációnak, mert vízilabdában akartuk felülmúlni ellenfelünket. A védekezésünk nagyszerű volt, támadásainkat is pontosan befejeztük. Örülök neki, hogy a legutóbbi két döntetlent követő vesztes büntetőpárbaj után így tudtunk felállni.”

