Serdülő és ifjúsági korosztályú vízilabdázóink is győztek hazai medencében
Fiú Serdülő Országos Vízilabda Bajnokság – Középszakasz 5. forduló, Pécs:
PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – Szolnoki Dózsa: 18-17
Edző: Török Viktor, Szőke Szabolcs, Tóth-Gili Tamás
Szőke Szabolcs: „A mérkőzést jól kezdtük, azonban rossz helyezkedésekből ajándékoztunk könnyű gólokat ellenfelünknek. Támadásainkban tartottuk magunkat a megbeszélt figurákhoz, amikből kialakítottuk helyzeteinket. Azonban több jó döntést kell hoznunk kulcspillanatokban. Védekezésben jobban kell koncentrálnunk, hogy az egy-egy elleni párharcban ne adjunk teret ellenfelünknek. Fiatalabb játékosoknak rutint kell szerezni ezen párharcok megnyerésében, idősebbeknek pedig meg kell oldani ezeket a szituációkat. A találkozó második felében meg voltak a lehetőségeink, hogy itthon tartsuk a három pontot, azonban nem használtuk ki a helyzeteinket. Ellenfelünk lépést tudott tartani velünk és a rendes játékidőben döntetlenre mentette a mérkőzést. A büntetőpárbajban először sikerült nyernünk a szezon során. Gratulálok csapatomnak, mert volt tartása és fejben erősek maradtunk a büntetők alatt is. Készülünk tovább és tanulunk a hibáinkból, hogy legközelebb rendes játékidőben szerezzük meg a győzelmet.”
Fiú Ifjúsági Országos Vízilabda Bajnokság – Középszakasz 5. forduló, Pécs:
PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – Szolnoki Dózsa: 14-5
Edző: Szőke Szabolcs, Tóth-Gili Tamás, Zlatko Rakonjac
Szőke Szabolcs: „Nem voltak jó előjelei a mérkőzésnek, mert egy kisebb hullámvölgyben volt a csapat. Összeraktuk magunkat fejben, és megbeszéltük, ami szükséges volt, hogy egységesek maradjunk. Nem kezdtük jól az összecsapást, mert elöl megvoltak a helyzeteink, de nem voltunk pontosak a lövéseket illetően. A védekezésünk rengeteget javult a hétközi fordulóhoz képest. Magas hőfokon égtek a játékosok és egymásért küzdöttek, rengeteg blokk és labdaszerzés volt a jutalmuk. Kapusaink szűrt lövéseket kaptak, és nagy erőt adtak az együttesnek. A félidőben 6-0 is állt már az eredményjelzőn. Mindenki játéklehetőséghez jutott és megmaradt a csapat lendülete. Gratulálok srácoknak, mert sikerült visszatenni a szerelvényt a megfelelő vágányra, hogy elérjünk céljainkat. Hosszú még az út, sok megálló van addig, amit hasonlóképpen kell komolyan vennünk. Amennyiben így teszünk, akkor bármelyik csapat ellen van esélyünk.”

