Hetedik helyen végeztek serdülő vízilabdázóink

2025 május 21

Fiú Serdülő Országos Vízilabda Bajnokság Final 8 1. forduló, Szeged:

KSI SE – PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola: 16-8

Szőke Szabolcs, edző: „Első mérkőzésünkön a Final 8-ben a középszakaszt megnyerő KSI volt az ellenfelünk. Az összecsapás elején jól játszottunk és másfél negyedig megnehezítettük az ellenfél játékát. Megvoltak a lehetőségeink, hogy végig szoros mérkőzést játsszunk, azonban nem hoztunk jó döntéseket a támadásaink befejezésekor és rendezetlen védelem ellen kaptunk könnyebb gólokat. A második játékrészben mindenki szerephez jutott, hogy megtapasztalja a nyolcas döntő hangulatát. Gratulálok a csapatomnak, mert jól játszottak, azonban ezen a mérkőzésen nem futotta többre.”

Fiú Serdülő Országos Vízilabda Bajnokság Final 8 2. forduló, Szeged:

PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – Szegedi Vízipóló Suli: 12-16

Szőke Szabolcs, edző: „A második napon a házigazda Szeged csapatával játszottunk. Összeszedetten jól küzdve, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és el is léptünk ellenfelünktől. Helyzeteinket elöl kialakítottuk, azonban sorsdöntő pillanatban elkapkodtuk, amit kihasznált riválisunk. Alábbhagyott a lendületünk és szétesett a koncentrációnk. Megijedtünk a lehetőségtől, hogy nyerhetünk és magunkra húztuk ellenfelünket. A hullámvölgyből kilábalt a csapat a 3. negyed végére, azonban már nem tudtunk felzárkózni. A Szeged jól sáfárkodott a helyzeteivel és megnyerte a mérkőzést. Gratulálok csapatomnak, mert az előző naphoz képest javult a teljesítményünk, és készültünk az utolsó napi találkozónkra, amit a 7. helyért vívtunk a BVSC csapatával.

Fiú Serdülő Országos Vízilabda Bajnokság Final 8 3. forduló, Szeged:

PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – BVSC-Zugló: 14-8

Szőke Szabolcs, edző: „Három nap alatt a harmadik mérkőzés következett a 7. helyért a fővárosi csapattal. A találkozó elejétől kezdve összeszedetten, koncentráltan védekeztünk. Támadásaink során veszélyes helyzeteket alakítottunk ki, amiket nagyon jó százalékban értékesítettünk. Kis előnyt tudtunk kiharcolni a negyed végére. A második negyed során védekezésünk továbbra is masszív maradt, sokat blokkoltunk és kapusunk is nagyban hozzátett, hogy a térfélcserére tartani tudjuk a nehezen kiharcolt előnyünket. A harmadik-negyedik játékrészben is uraltuk a pálya egészét. Voltak kisebb megingások, rossz passzok, labdavesztések, azonban segítettünk egymásnak és extrát nyújtottunk védekezésünk során. Mindenki jól szállt be a mérkőzésbe és azonnal felvette az összecsapás hangulatát, iramát. Védekezésünknek és az emberelőnyös játékunknak köszönhetően tartottuk az eredményt. Jól játszott mindkét csapat. Gratulálok a fiúknak, mert kiválóra vizsgáztak a küzdeni akarást illetően és a csapatszellemben egyaránt. Büszke vagyok rájuk, mert kemény szezon van mögöttünk és a 7. helyen végeztünk a bajnokságban. Hajrá Pécs!”

Edző: Szőke Szabolcs, Tóth-Gili Tamás, Lukács Gergely