Sokkal több volt egy meccsnél
A pécsi kosárbarátok, fiatal kosárlabdázók és egykori csapatai elbúcsúztatták szerdán Pécsett a szeptember elején tragikus buszbalesetben elhunyt Fűzy Ákost.
Fekete lepelburkolatban a nagy eredményjelző alatti fal, rajta háromméteres fekete-fehér képről Fűzy Ákos mosolyog, csípőre tett kézzel. A sportcsarnokban, egy győzelem utáni pillanatát örökítette meg a fotós.

Pattog a labda a két utánpótlás meccsen, pattog a PVSK-Pannonpower – Kaposvár férfi mérkőzésen a folytatásban, majd rövid, feszültségnövelő szünet következik, amíg a technikusok a helyére raknak mindent.
A pécsi emlékmérkőzés egyik főszervezője, Németh Károly búcsúzik Ákostól. Ahogy ő volt az egyike a szombati temetés egyik elköszönőinek is. Gondolatok maradnak meg bennünk, arról a néhány centiről, ami ahhoz hiányzott, hogy Ákos játékos korában nagy sztárrá válhasson, és hogy talán ugyanez a néhány centi hiányzott élete utolsó napján is, hogy túlélje a tragikus balesetet. Gondolatok arról, hogy Ákosról szinte mindenkinek van egy személyes története, amit magában őriz, immár örök emlékként róla.
Miket kell még átélnie kosármeccsen a Lauber Dezső Városi Sportcsarnok sokat megélt falainak…?
Nem volt elég az első vidéki bajnoki cím megélése hatezer ember előtt, sztárcsapatok skalpjainak megszerzése, az itt rendezett EuroLiga Final Four, az utolsó pillanatokban bedobott három büntetővel kiharcolt négybe jutás, bajnoki- és kupaaranyak, ennél a mainál kevés nehezebb pillanatot kellett átvészelni.
Felhangzik a drámai zene, amelyre Nagy-Bujdosó Nóra vezetésével elindulnak a PEAC, Iványi Dalmáéval a PINKK játékosai, mögöttük a pécsi, illetve a kaposvári fiúcsapat libasorban sorfalat állva tisztelegnek Ákos emlékének.

Vajon volt-e ezeknek a lányoknak, fiatal sportembereknek nehezebb ötven méterük eddigi pályafutásuk során?
Könnyek szöknek másfél-kétezer ember szemébe, sötétbe borul a csarnok, a kezdőkörbe Mága Zoltán lép főhajtással tiszteleg Ákos képe felé, és a világhírű virtuóz előadásában felcsendül a hegedű fájdalmas muzsikája. Sokan itt fogják fel valójában azt, amit szinte lehetetlen, Ákos nincs és nem is lesz már velünk…
Segíteni jött mindenki, az ezer forintos adománnyal Ákos családján segíteni szándékozó szurkoló, vagy a Világbajnok vízilabda válogatott, amely egy dedikált labdát ajánlott fel árverésre, a befolyó pénz természetesen az Ákos által hátrahagyott családot támogatja.
Nyilván a női meccsen parkettre lépők nem mindegyikének jelentette ez a csata ugyanazt, mint akiknek a pályáját edzőként, mentorként, pedagógusként, apapótlékként meghatározta Fűzy Ákos. Az elején ellép a PEAC, Reid villog, Orozovic talál be, majd amikor eláll a PEAC gólcsapja, felzárkózik a PINKK, ott is a légiósok, Mincikova és Tomlinson viszik a prímet. Az első negyedben hárommal, a nagyszünetben öttel vezetnek Nagy-Bujdosóék. A PEAC-PÉCS újdonsült csapatkapitányának ezen a meccsen nem sok minden sikerült, ahogy Horváth Lillának sem. De az vesse rájuk az első követ, aki a helyükben – a lelkükben tomboló érzelmek viharában – más produkcióra lett volna képes…

A második félidőben fordít a PINKK, 43-44-nél már ott az előny, Iványi Dalma rutinja nyomán hattal tartanak előbbre, de a PEAC fiatal sora visszahozza egálra a csatát. A végére Zeljko Djokic a fiataljaival áll fel – a közönség nagy tapssal jutalmazza Kaposi Pálma büntetőgóljait, amellyel 64-63-ra vezet a PEAC. Ez után azonban a rutin domborodik ki, az, amivel a PINKK a végén harcban marad a legfiatalabb PEAC-osokkal. Nincs is már PEAC kosár, nyer a PINKK, 72-64 a vége, de ezen a szomorú estén messze nem ez volt a lényeg.
Ez sokkal több volt, mint egy meccs…!
Fűzy Ákos családjának megsegítésére
Fűzy Ákos barátai és sporttársai újabb lehetőségeket teremtettek a család megsegítésére, Szívós Márton egy dedikált vízilabdával érkezett Pécsre, mely licit alá kerül, továbbá egy alszámla is rendelkezésre áll még adomány céljából.
A tragikusan elhunyt Fűzy Ákos mesteredző családjának a világbajnok magyar férfi vízilabda válogatott tagjai egy dedikált vízilabdát ajánlottak fel, melyre az akosemlekere@gmail.com címen lehet licitálni. A licit szeptember 26-án indul és október 10-én éjfélkor zárul le. A licitálás aktuális állását a bama.hu hírportálon lehet nyomon követni. A bevétel teljes egészében a családot illeti.
Fűzy Ákos ötvenedik születésnapjáig, november 28-áig él az a nemes célra létrehozott alszámla is, melyre olyan magánszemélyek és cégek felajánlásait várják, akik szeretnének segíteni Ákos családján.
Kosárlabda Akadémia Sport Kft.
“Fűzy Ákos családjának megsegítésére”
11731001-20702735

