Ismét Pécsett a B33 streetballtorna
Május 28-án ismét Pécsre látogat az immár hagyományos és egyre népszerűbb utcaikosárlabda-sorozat, a honi szövetség támogatását is élvező, FIBA-szabályokon alapuló B33 Tour.
Az ezúttal a Műjégpálya (Dr. Veress Endre u.) betonján felállítandó 6 műanyag pályán megrendezendő versenyen a fő számok között a B33 diákolimpia B-korcsoportjának (gimnazisták) országos döntőjét, illetve az NB I-es utánpótlás-, valamint válogatott kosarasok alkotta Elite nemzetközi pénzdíjas (1000 EUR) férfitorna első fordulóját említhetjük, a résztvevők között nívós délszláv triókkal. (Érdekesség, hogy az európai sorozatra a magyar B33-as válogatott mostantól új szövetségi kapitány, a PVSK férfikosarasainak vezetőedzője, Csirke Ferenc irányításával készülhet, így őket a közeljövőben vélhetően többször is láthatjuk Pécsett.) A Queen kategória ugyancsak tartalmaz pécsi kötődést, hiszen a felnőtt női válogatott szakvezetője a MiZo egykori sztárcsapatában jeleskedő Károlyi Andrea.
A B33 Tourról tudni kell, hogy a nemzetközi szövetség (FIBA) által regisztrált versenysorozat. Az Elite kategória győztese kvalifikál a 3×3 World Tour Masters prágai állomására, ahol a pénzdíj 10 ezer dollár. A szabályok egyszerűek, jól nyomon követhetőek, röviden: 1 térfél, 2 csapat, 3-3 játékos…, természetesen szabályos játékvezetéssel, időméréssel, eredményjelzéssel. A játék élvezetesen gyors (12 mp támadóidő), izgalmas (a nap végén kiderül, ki a bajnok), változatos (kb. 20 percenként új gárdákat láthatunk a küzdőtéren). Ráadásul egymás mellet pattogtat például egy vérprofi szerb gárda és az amatőr, 13 éves kislánycsapat.
A profik szemrevételezése mellett az amatőr kategóriákban természetesen bárki beszállhat a játékba is: a helyszínen négyfős csapatok jelentkezését várják szombaton 10 órától. A versenyek 11 órától indulnak, amelyen a nevezési díjért cserébe 3-3 ellen csapnak össze egymással az értékes nyereményekért és érmekért a résztvevők.
A szervezők fontosnak tartják a magas szintű kiszolgálást is. Így egyrészt minden helyszínen számos kiegészítő program színesíti a napot (Pécsett is lesz élő DJ-show (Whiteboy), sztárfellépők (Deego és Fura Csé), de Street acrobatic show is szerepel a műsorban). Emellett a rendezvények, illetve a sorozat honlapján folyamatosan nyomon követhetők az események, hírek, információk.
Az egyes tornák eseményeit emellett rögzítik is, az összefoglalók a Sport TV-ben többszöri ismétléssel, illetve a honlapon a videotárban megtekinthetők.
Bővebb infó, nevezés: www.b33.hu, 3x3planet.com

