Sikeres öt év után búcsúzik a diákbajnokság
Október utolsó hétvégéjén immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot, amelynek a korábbi nagy sikereknek köszönhetően ötödik alkalommal adott otthont Pécs városa.
A másfél napos programon a korábbi éveknél ezúttal jóval kevesebb, de még így is csaknem száz határon túli magyar fiatalt látott vendégül szervezőként a PSN Zrt és Pécs városa. A sportolók Felvidékről, Délvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkeztek. Az eseményekre kilátogató nézők minden helyszínen nagy csatákat láthattak, az asztaliteniszezők, a kézilabdázók és a sakkozók között is számos kimagaslóan tehetséges fiatal mérte össze tudását.
A program ötletgazdái, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, Kű Lajos és Gyólai Zoltán örömüket fejezték ki, hiszen újra emlékezetes hétvégét tölthettek együtt a diákok, akik a sportprogramok mellett a Zsolnay Kulturális Negyedbe is ellátogathattak.
Az eredményhirdetést követően az olimpiai ezüstérmes labdarúgó megköszönte Pécs város polgármesterének, dr. Páva Zsoltnak és a rendező PSN Zrt.-nek a munkát, amellyel színvonalas rendezvényt szerveztek, majd búcsúzóul azt is elárulta, hogy jövőre Székesfehérvár várja majd az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságon indulókat.
Eredmények:
Sakk
Általános iskolás fiúk:
alsó tagozat:
- helyezett: Sabó Márkó
- helyezett: Kincses Kristóf
- helyezett: Csaplár Bálint
felső tagozat:
- helyezett: Csémy Dávid (Szentpéter, Felvidék)
- helyezett: Csémy Pál
- helyezett: Csémy Dániel
Általános iskolás lányok:
- helyezett: Klenkó Éva Borbála
- helyezett: Kelemen Panna (Délvidék)
- helyezett: Győry Zsófia
Középiskolás lányok:
- helyezett: Nagy Mélykúti Katalin (Délvidék)
Középiskolás fiúk:
- helyezett: Jóba Árpád (Komárom)
- helyezett: Sárközi Szabolcs (Komárom)
- helyezett: Vinczencz Péter (Komárom)
Női kézilabda:
HSK Guta – Cseh Károly Általános Iskola, Ada 25-25
HSK Guta – Cseh Károly Általános Iskola, Ada 19-20
- helyezett: Cseh Károly Általános Iskola, Ada
- HSK Guta
Gólkirálynő: Kovács Flóra, Ada, 22 gól
Legjobb kapus: Szántó Anna, Guta
Legjobb játékos: Mrksity Jovana , Ada
Asztalitenisz:
Leány egyéni 1. korcsoport:
- helyezett: Adorján Csilla (Marosvásárhely)
- helyezett: Weisz Zsófia (Marosvásárhely)
- helyezettek: Kiss Tamara (Felvidék) és Golity Teodóra (Délvidék)
Fiú egyéni 1. korcsoport:
- helyezett: Karácsony Dániel (Székelyudvarhely)
- helyezett: Lackó Bálint (Felvidék)
- helyezettek: Kiss Bene (Székelyudvarhely) és Papp Tétény (Marosvásárhely)
Leány egyéni 2. korcsoport:
- helyezett: Nagy Viktória (Kárpátalja)
- helyezett: Téglás Panna (Felvidék)
- helyezettek: Szigeti Fanny (Felvidék) és Agárdi Anna (Kárpátalja)
Fiú egyéni 2. korcsoport:
- helyezett: Sánduly Levente (Székelyudvarhely)
- helyezett: Jenei Barnabás (Székelyudvarhely)
- helyezettek: Balázs Csaba és Vetési Norbert (mindketten Székelyudvarhely)

