Vári Attila egyetemistáknak tartott előadást
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán tartott előadást csütörtökön a PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila, aki a Janus Pannonius Szakkollégium meghívásának eleget téve beszélt a hallgatóknak a PSN Zrt. működéséről és gazdálkodásáról.
Vári Attila azzal kezdte előadását, hogy ugyan még csak közel 9 éve alapította Pécs M.J.V. Közgyűlése a céget, a pécsi sportolóknak, edzőknek és szakembereknek köszönhetően a PSN Zrt. Sportiskolája mára az ország egyetlen olyan magyar sportegyesületévé nőtte ki magát, amely a 120 éves olimpiai mozgalom során nyári, téli és paralimpiai éremmel is büszkélkedhet. A korábbi kétszeres olimpiai bajnok cégvezető arról is beszélt, hogy a PSN Zrt. Sportiskolája nívós utánpótlásbázist biztosít a város több, csak felnőttsporttal foglalkozó egyesületének, ráadásul az évek alatt egyre több sportoló választja a pécsi egyesületet. A hallgatók betekintést nyerhettek a PSN Zrt. gazdasági működésébe is, Vári Attila kiemelte, hogy a cég tizennégy létesítmény üzemeltetéséért felel, közel háromszáz főállású dolgozót foglalkoztat és a majdnem 1500 sportolót versenyeztető Sportiskola mellett kiemelt figyelmet és teret szentel a vezetőség a különféle országos vagy nemzetközi rangú sportesemények pécsi rendezésének is.
- – Sportértékükön túl a rendezvényeink a városmarketing szempontjából is Pécs és a régió előnyére válnak, említhetném akár a Mecsek Rallyet, az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot vagy a Misina-csúcstámadás nemzetközi futóversenyt is, hiszen mind nagyon sok látogatót vonz városunkba, akik növelik a Pécsett eltöltött vendégéjszakák számát – fogalmazott a PSN Zrt. vezérigazgatója.
Vári Attila az elmúlt évek beruházásaival és az előttünk álló létesítményfejlesztésekkel kapcsolatban elárulta, hogy olyan hiánypótló épületek megvalósításába kezdett a PSN Zrt., amelyek nélkül nemcsak a jövő generációi, hanem a jelenleg is sportoló gyerekek és felnőttek nem tudnának megfelelő körülmények között tenni az egészséges életmódjuk érdekében.

