Csúcsdöntés a tv-toronyban
Május utolsó napján több mint száz hivatásos tűzoltó és civil versenyző vállalkozott arra, hogy meghódítsa a pécsi tv-torony 436 lépcsőfokát.
Negyedik alkalommal rendezte meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Misina Tűzoltó Toronyfutó Versenyt, amelyet követően ezúttal másodszor a civilek is kipróbálhatták magukat a tv-toronyban. A 76 méteres toronyba 3 perc 1 másodperc alatt ért fel a leggyorsabb tűzoltó, akinek a dolgát a több mint 30 kilós menetfelszerelés is nehezítette, ifj. Bodó László ezzel az idővel megdöntötte a Molnár Máté által 2016-ban beállított 3 perc 3 másodperces rekordot. A civileknek ugyan nem kellett felcipelniük a felszerelést, de így is komoly megterhelést jelent mindenki számára a tv-torony rengeteg lépcsője. A civil férfiaknál is sikerült a csúcsdöntés, Csősz Máté a saját idejét javította meg idén, 2018-ban 2 perc 22 ért fel a tv-torony kilátójába, ezúttal pedig 2 perc 18 másodperc alatt teljesítette a távot. A hölgyek is hatalmasat versenyeztek, az első két helyezett között mindössze 2 század másodperc döntött Hakszer Erika javára. Idén a felnőttek mellett a gyerekek is rajthoz álltak a toronyban, a legkisebbek felvették a versenyt az idősebbekkel, megmutatták, hogy néhány év múlva már vetélytársként számíthatnak rájuk.
Eredmények:
Hivatásos férfiak
I. korcsoport:
- helyezett: Ifj. Bodó László
- helyezett: Windischmann Dávid
- helyezett: Molnár Máté
II. korcsoport:
- helyezett: Kiss János
- helyezett: Salamon Dávid
- helyezett: Barna Lajos
III. korcsoport:
- helyezett: Rafai Tibor
- helyezett: Lemler Róbert
- helyezett: Vida László
Hivatásos hölgyek
- helyezett: Siska Odett
- helyezett: Rácz Andrea
- helyezett: Tóth Anna
Hivatásos páros
I. korcsoport:
- helyezett: Kiss János – ifj. Bodó László
- helyezett: Barna Lajos – Farkas Dániel
- helyezett: Séder Norbert – Lemler György
II. korcsoport:
- helyezett: dr. Sárkány Sándor – Karsa Róbert
- helyezett: Gubik Géza – Magyar Zsolt
- helyezett: Regényi Bánk – Pammer Dániel
III. korcsoport:
- helyezett: Lemler Róbert – Rafai Tibor
- helyezett: Varju Zsolt – Papp János
- helyezett: Szabó Zsolt – Hotter Tamás
Civil férfiak
- helyezett: Csősz Máté
- helyezett: Kurgyis Mátyás
- helyezett: Orcsik László
Civil hölgyek
- helyezett: Hakszer Erika
- helyezett: Nagy Dóra
- helyezett: Kodzsagogov Zsaklin
Részletes eredménylista: http://korido.hu/2019TVtorony_result

