Nagyon várják a Jégpálya befedését

Dátum:: 2021 február 4969 szó4.8 perc átlagos olvasási idő

A PSN Zrt. jégkorong szakosztálya sok éve van nehéz helyzetben, aminek elsődleges oka az, hogy a Városi Műjégpálya nyitott. Ez megnehezíti a képzést és a versenyeztetést is, de az edzők elhivatottan vezetik be a kicsiket a sportág rejtelmeibe.

Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Pécsett a jégkorong amolyan mostoha gyerekként van jelen a sportágak sorában, már bő húsz éve. Pedig amikor a PSN Zrt. szakosztályvezetőjét, Maretics Györgyöt kérdeztük a kezdetekről, sok-sok szép emléket sorolt a hajdanvolt időkből.

– Amikor hivatalosan megnyílt Pécsett a jégpálya 1981-ben, Orfűről fogadtak be ide egy amatőr hokisokból álló kis csapatot – mesélte Maretics a PécsMának. – Társadalmi munkában elvégezték a rendezői, takarítói feladatokat. Amikor lesett egy nagyobb hó, 15-20-an összeálltak, és megtisztították a jeget. Ezért cserébe ingyen edzési lehetőséget kaptak. Ekkor még csak amatőr hoki volt a városban, de rá egy, vagy két évre megalakult a helyi csapat is. Azzal aztán évekig szerepeltünk az OB II.-ben.

A csúcsot már a ’90-es éves évek elején egy, a másodosztály nyugati csoportjában megszerzett ezüstérem jelentette. Ekkoriban még nyüzsgő hokis élet volt Pécsett. A felnőttek hazai bajnokijain rendre telt ház volt, ezernél is több nézővel a lelátókon. Az utánpótlás is nagy létszámmal működött. Aztán lassacskán elkezdett megmutatkozni a különbség más csapatokhoz képest. Miközben országszerte egyre több fedett jégpálya létesült, Pécs, a nyílt pályájával egyre inkább versenyhátrányba került.

– Ahol van fedett jégfelület, ott 8-9 hónapot lehet edzeni, míg nálunk ez maximum 3-4 hónap volt – magyarázta Maretics. – Az időjárás függvényében pedig akár ennél is kevesebb, hiszen esőben nem lehet felmenni a jégre, de havazás esetén sem alkalmas már a jégkorongra.

Az utóbbi tizenpár évet pedig egyre inkább határozta meg ez a helyzet. Mostanra – igazából már évek óta – hazai pályán nem is tudnak játszani a PSN hokisai. Korábban Kaposváron, mostanában pedig Szekszárdon játsszák „hazai” meccseiket. Pedig gyerekből nem lenne hiány.

– Sokan ugyan nem vagyunk, de azért négy csoportban, és hat korosztályban 50-55 gyerekkel foglalkozunk Szuchovszky Tamás edzőkollégámmal – árulta el a szakosztályvezető. – Sajnos a pandémia miatt most kevesebben vagyunk. Sok szülő nem meri elengedni a gyermekét, amit persze megértek. Így viszont az a fura helyzet alakult ki, hogy bár jégfelületünk most lenne, mivel a nagyközönség előtt zárva van a jégpálya, azonban jelenleg gyerekből van kevesebb.

A szakosztályban jelenleg van egy U8-as és egy U10-es csoport, az U12 és az U14, valamint az U16 és U18-as korosztály pedig egy-egy egybevont csoportban dolgozik. A lehetőségekből igyekeznek kihozni  a maximumot, még, ha ez nem is mindig egyszerű. Éppen ezért várják már nagyon a jégpálya befedését, az ugyanis új távlatokat nyithat.

– Ha meglesz a befedés, közel dupla annyi időt tudunk jégen lenni – mondta Maretics György. – Ebben az esetben ráadásul sokkal könnyebb lenne szakembereket is idehozni. Az edzői gárda bővítése ugyanis alapfeltétele lenne az előrelépésnek. Ha mind a kettő feltétel teljesülne, újra lehetne távlatokban gondolkozni, és a hozzánk érkező gyerekek körében is sokkal kisebb lenne a lemorzsolódás.

Ami a szakmát illeti, Maretics György szerint egyébként nem ördögtől való dolog, ha egy kissrác tőlük átnyargal egy másik sportágba. Azt vallja, hogy minél több dolgot kell kipróbálni, és amiben igazán jól érzi magát a gyerek, ráadásul még tehetséges is, azt kell űzni. Mindazonáltal kiemelte, hogy ideális esetben 5 évesen már érdemes elkezdeni jégkorongozni.

– Kicsit idősebben, 6-7 évesen sem feltétlenül késő, de e fölött már nem igazán lehet komoly terveket szövögetni – magyarázta. – Ha 10 éves egy gyerek, és akkor jön le hozzánk, akkor már az izmok, az egyensúlyérzék, a reflexek nem tudnak úgy alkalmazkodni ehhez a sportághoz, a mozgás is láthatóan darabosabbá válik. Ezért is szerettem a múltban mindig a kezdő koris csoportból szemezgetni, onnan toborozni. Ha már van egy korcsolyás alap, és látszik, hogy a gyerek kicsit vagányabb, abból már kisülhet valami szép dolog.

Egyelőre tehát kricsi létszámmal, de lelkesen várják azt a PSN jégkorongozói, hogy „fedél kerüljön a fejük fölé”. Ha pedig így lesz, talán újra beköszönthet a hajdanvolt, mozgalmas hokiélet a városban, és természetesen a nagyközönségnek is jóval több ideje lesz a korcsolyázásra.

PSN Jégkorong Szakosztályával kapcsolatos további információkat IDE kattintva érhetnek el.

Az eredeti cikk ide kattintva olvasható.