Egyedülálló versennyel mutatkoztak be breakeseink
Egyedülálló eseménnyel mutatkozott be a Pécsi Sportiskola új szakosztálya, a breaking, hiszen a Bodyrock Pécsi Breakegyesülettel közösen hazánk első, kifejezetten gyerekeknek szóló breaktáncversenyét rendezték december 4-én, Pécsett.
„A break számomra nemcsak sport, hanem ez az életem” – nyilatkozták többen is a pécsi megmérettetésen, amelyen a 6-16 éves korosztály táncosai mutatták meg tehetségüket. 38 páros csapott össze a tánctéren, a versenyzők között akadtak újoncok és rutinos breakesek is.
Az Európa-bajnok Nagy Zsolt a versenyt követően hangsúlyozta, hogy nagy hagyománya van Pécsett a b-boyingnak: az egyesület tagjai már hatszor jutottak a profi világbajnokság döntőjébe, amit egyetlen másik hazai, illetve külföldi formáció sem mondhat el magáról. A pécsi az ország egyik legnagyobb utánpótlás-nevelő műhelye, amelyre nagyon büszkék a breakesek.
– Tavaly decemberben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése szerint olimpiai sportág lett a breaktánc, amely 2024-ben debütál majd a párizsi ötkarikás játékokon. Mivel mi főleg az utánpótlás-neveléssel foglalkozunk, számunkra létfontosságú volt, hogy csináljunk egy ilyen hiánypótló versenyt, hiszen ezáltal is több fiatal ismeri meg a breaket, illetve motiváló a már táncoló gyerekeknek, ha kipróbálhatják magukat, élményeket szerezhetnek az efféle megmérettetéseken. Mostantól minimum két, de lehetőség szerint három alkalommal szeretnénk megszervezni az országos bajnokságot évente – vélekedett Nagy Zsolt.
Fotó forrása:
Portrait Maffia Facebook-oldala