Tapsviharral és dobszóval bajnok a PSN serdülő fiú kézi csapata
Rég nem látott szurkolói tábor segítette be a PSN Zrt. serdülő fiú kéziseit az I. osztályba, a PLER – Budapest elleni mérkőzésen csütörtök délután. A Lauber Dezső Sportcsarnok csak úgy harsogott a rokonok, barátok, ismerősök, valamint a PSN Zrt. többi korcsoportú csapatának szurkolóénekétől és a dobszótól, amely meg is adta a löketet a régóta továbbjutáson dolgozó csapatnak.
Kovács Gábornak, a PSN Zrt. fiú kézilabda szakosztályvezetőjének nem volt kérdés a győzelem, alábbiakban méltatta a csapatot és az edzői gárdát:
– A serdülő II. osztály bajnoki mérkőzését játszottuk, az I. osztályba jutás volt a tét. Javarészt fiatalabbakból sikerült megnyerni a bajnokságot, és elértük azt a célt, ahová az adottságainkkal terveztünk elérni, és ahová ezek a gyerekek valójában valók. Ennek köszönhetően jövőre az I. osztályban tudunk indulni. Nagyszerű szezonon vagyunk túl, nagy gratulációt érdemelnek a fiúk. A szakmának is jót tesz, ha a csapat elér egy ilyen célt, mert ez azt jelenti, hogy a realitás talaján mozgunk. Ebben rengeteg munka van, a fiúk évek óta készülnek rá, hogy a ebbe az osztályba kerüljenek. A COVID sajnos sok esetben keresztbe tett a számításainknak, sokat küzdöttünk, nem is érdemtelenül jutnak feljebb a srácok. Jövőre minőségileg is olyan jobb csapatok ellen tudunk megküzdeni, akik az ország krémjéhez tartoznak, és jól esik kimondani, hogy mi is ebbe a krémbe tartozunk. Bízom a fiúkban, bízom a csapatban és az edzői stábban. Biztos vagyok benne, hogy helyt fogunk állni, ezekben a fiúkban még sok potenciál van. A menedzselés szintjén menni fog továbbra is az a munka, amivel az UP szinteken a lehető legmagasabbra jutást szeretnénk elérni. Rég nem volt ennyi szurkolónk, mint ezen a mérkőzésen, egyszerűen fantasztikus érzés. A fiúk is nagyon rég játszottak ennyi ember előtt, kicsit görcsösek is voltak az elején, de a Tóth János vezetőedző a félidőnél helyretette a fejeket. Biztos voltam benne, hogy megnyerjük.
Gratulálunk a győzelemhez, így tovább!
Fotók: Rónási Márton