Fiúk között a pécsieké volt a győzelem a II. Füzesi Ferenc emléktornán

Published On: 2022 augusztus 30

Második alkalommal szervezte meg a PSN Zrt. kézilabda szakosztályának lány és fiú szakága a Füzesi Ferenc emléktornát 2022. augusztus 27-én, szombaton, Pécsen, ezúttal az U18-as serdülő korosztály részére.

  • Emléktáblát avattunk, és koszorúzással indult az idei torna, a tavalyi ígéretünkhöz híven! Immár második alkalommal tudtunk Pécsre hozni ebben a korosztályban nagyon komoly csapatokat, fiú és leány vonalon egyaránt. A fiú mezőnyben mind a hat csapat az első osztálynak a szereplője idén, immár velünk együtt, a tavalyi bajnoki címünk után. Izgalmas, nagyszerű mérkőzéseket láthattak a kilátogató nézők. Külön öröm számunkra, hogy hazai győzelem született, és hozzá elsöprő pécsi különdíj áradat, teljesen megérdemelten. Méltó módon sikerült – ismételten – Füzesi Ferencről megemlékeznünk. Találkozunk jövőre is – értékelte a tornát Kovács Gábor, a fiú szakág vezetője.

A lány szakosztály vezetője, Székely Katalin is méltatta az emléktorna színvonalát: olyan mérkőzéseket játszhattak magasan kvalifikált csapatok ellen, amelyek maximálisan kiszolgálták a felkészülésüket.

EREDMÉNYEK: