Jégkorong eredmények

2023 december 05

Az U16 3×3 jégkorongbajnokság második fordulóját tartották Várpalotán november utolsó hétvégéjén. A csapat az első mérkőzést a Lizards B gárdája ellen 9-5 arányban kikapott. A mérkőzés utolsó harmadában a pécsi kapus sérülést szenvedett, de mivel cserekapusa nincs a csapatnak, egy mezőnyjátékos állt be védekezni, első alkalomhoz képest nagy sikerrel. A gárda a hajtós második mérkőzésen 12-6-os vereséget szenvedett a Tatabányai Polipok ellen 12-6.

Ács Istvánné: „Edzői szemmel fantasztikus mérkőzést láttam, két sorral voltunk csak, így rettentő sokat kellett dolgozni a csapatnak. Az első mérkőzésük után sokkal jobban és többet teljesítettek. Nagyon jó, hogy heti szinten a jégpálya nyitásával, sokkal többet tudunk edzeni. Az új kapusedzőnk Kalamár Balázs belépésével hálóőreink is sokat fejlődnek.”

Az U12 3×3 csapat is játszott három mérkőzést november végén, Budapesten. Az eredményt itt ugyan nem számolják, Ancsin László edző elmondása alapján ők is nagyon jól szerepeltek. Az első találkozón a pécsi gyerekek jobbak voltak a Pörgős Pengék gárdájánál, aztán a Szabolcsi Sólymok többször találtak a pécsi hálóba, mint a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola jégkorongozói, a harmadik mérkőzés pedig a Budakalászi Vidrák ellen döntetlennel zárult.

Az U18 3×3 csapata december 2-án két találkozót játszottak. A hatalmas küzdés ellenére mindkét összecsapást elveszítették a fiatalok. Az első mérkőzésen a Lizards együttese nyert 20-1-re, a másodikon pedig a KASI-USE 34-5 arányban. Ács Istvánné és Ancsin László edzők a játéknap után elmondták: „Nem szégyen kikapni olyan csapattól, akiknek a játékosai kettős játékengedéllyel nagypályán is játszanak. Sajnálatos módon ezt a Magyar Jégkorong Szövetség engedélyezte.”