Megkezdték a szezont jégkorongozóink
Hétvégén a Vasas Jégcentrumban rendezték a szupermini és mini hokisok szezonnyitó eseményét, az Őszi Jégkorong Fesztivált, ahol újjáalakult U10-es csapatunk szerepelt, a Bajai Harcsákkal közös U16-os gárdánk pedig Érden mutatkozott be.
Ács Istvánné Németh Hilda – szakosztályvezető, edző: „A Magyar Jégkorong Szövetség szezonnyitó tornáján elsőként U10-es fiataljaink léptek pályára. Mivel idén új összetételű csapat alkotja ezt a korosztályt, ez az évadnyitó rendezvény fontos volt az edzők és gyerekek számára egyaránt. A délutáni órákban az U16-os csapat öt játékosa lépett pályára kettős játékengedéllyel a Bajai Harcsák együttesével közösen, az Érdi Jégcentrumban. A Kárpáti Farkasok B csapata ellen játszottunk, a mérkőzést 2-6 arányban veszítettük el, de a két gól szerzője Szalai Bálint és Bogdán Barna pécsi játékosok voltak. Szinvonalas találkozót, egyre jobb harmadokat játszottunk, és annak ellenére, hogy a közös csapatnak ez volt az első megmérettetése, a gyerekek hamar összeszoktak. A következő torna október 6-án lesz, Baján.”