Karácsonyi Aerobik Gála

2024 december 14

A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola aerobik szakosztálya megtartotta Karácsonyi Aerobik Gáláját. Tavaly, a Lauber Dezső Sportcsarnok felújítása miatt, a program nem valósulhatott meg, de idén újra bemutatkoztak a sportolók 4 éves kortól egészen a felnőtt versenyzőkig. Az egyéni, páros, trió és csoport versenygyakorlatokon kívül, számos, – kimondottan erre az alkalomra készült – bemutató koreográfiát is láthattak a nézők. A gála végén a PSN Zrt. vezetősége és az aerobik szakosztály edzői stábja megjutalmazta a sportolókat egész éves kitartó szorgalmukért.

A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola Karácsonyi Aerobik Gáláját Sági Zoltán sportigazgató nyitotta meg, majd következtek a sportolók, összesen 26 bemutató- és versenygyakorlattal. Az először szereplő legkisebbektől az országos érmes versenyzőkön át az utánpótlás világverseny-győztes aerobikosokat is láthatta a közönség. Színpadra lépett a többszörös utánpótlás világverseny-bajnok Böhönyei Bálint is egyéniben, majd Miklós Eszterrel és Sárkány Sárával trióban is bemutatták azt a gyakorlatukat, amellyel bronzérmet szereztek az utánpótlás világversenyen.

A gála zárásaként a PSN Zrt. vezetősége és az aerobik szakosztály edzői stábja szeretné megjutalmazta a sportolókat egész éves kitartó szorgalmukért.

  • Az óvodások aerobik palánta díjban részesültek:

Aradvári Lia Zília, Békési Szofia, Blum Emília, Bóka Zselyke, Bukovszky Liza, Csipak Alina, De Blasio Maddaléna, Farkas Viktória, Géczi-Boda Sophia, Hecker Milla, Horváth Natasa, Keszthelyi Liliána Dóra, Kis-Tahi Szofia, Novák Panna, Lubiczki Lea, Lukács Emília, Nádi Lili, Ribics Borka, Ruzsicsics Regina, Serbeczki Dorina, Suri Elina, Szabó Szofi Boglárka, Vass Fanni

  • A kisiskolás csoportok azon tagjai is kaptak díjat, akik még nem vettek részt Magyar Kupa versenyen. A csoportok egy része tavasszal kezdi meg versenyzői pályafutását:

Ács Noémi, Berkes Hanna, Faragó Dorka, Fekete Katalin, Galambos Dorka, Hollókövi Zolna, Kincs Júlia, Kiss Lea, Knipl Gréta, Kovács Dalma, Marásek Viktória, Mátis Daniella, Mesztegnyei Emma, Ónozó Szofi, Petrovics Maja, Vukmann Szofi, Streit Mira, Szántó Letícia, Szántó Liza, Vajta Gréta, Vas Júlia, Víg Natasa, Wolfart Léna

Ancsin Miléna, Bencze Dorka, Durovics Lora, Jakab Anna, Mihály Maja, Roczkó Emma, Ruff Korina, Spohn Mira, Szarvas-Petrétei Emma, Szarvas-Petrétei Luca, Tatai Krisztina Panna

  • Az iskolai csoportokban is kemény munka folyik, sokan már sikeres Diákolimpia résztvevők, néhányan pedig épp erre készülnek. Jutalmat kaptak a Cserepka és a Jókai iskolai csoportok sportolóit:

Babina Vivien , Bertók Inez Zoé, Bogdán Szófia, Domján Kinga, Füzesy Hanna, János Panna, Kismihály Luca, Kövy Zoé, Lauly Dorka, Major Gréta, Palásti Dorka, Pankovics Karola, Spolár Alíz, Szabó Natasa, Szeifert Izabella, Szeifert Lilla, Szilasi Izabella, Tavali Liara

Barkóczi Luca, Becker Boglárka, Becker Csenge, Károlyi Lilla, Miklós Andrea, Molnár Luca Róza, Mozsgai Nikolett, Pénzár Míra, Szebenyi Mirella Ida, Tyimok Szofi, Váczi Boróka Víta, Váczi Margaréta

  • A Magyar Kupa challenge és basic aerobik kategóriáiban versenyzők között vannak országos érmesek, Magyar Kupa Döntőbe jutottak is. Ők sikeres Magyar Kupa résztvevői elismerésben részesültek:

Borovácz Laura, Csíkos Dorka, Deák Dorka, Heller Emma Zoé, Kingl Anna, Németh Anna, Németh Nóra, Rajczi Tamara, Schiller Boglárka, Siklósi Zselyke, Vörös Júlia, Zombori Zoé

Ambrus Dorina, Deák Georgina, Deák Regina, Mihalovics Luca, Killián Emma, Papp Lia Hanna, Pető Sára, Rádler Csepke, Rudolf Csenge, Somogyi Mariella, Studi Míra, Szabó Jázmin, Zalai Adrienn, Zalai Dorottya

Ádám Gréta, Árgyelán Kíra, Árgyelán Zorka, Armbruszt Zsófia, Bencsik Bianka, Börtsök Zsófia, Csák Míra Emília, Csapó Barbara, Fajcsi Nóra, Halassy Júlia, Juhász Hanna, Kovács Kamilla Dóra, Lukács Hanna, Mesztegnyei Anna, Mihály Mínea Eszter, Milhoffer Hanna, Moldován Kincső, Nagy Zóra, Paulovics Dóra, Pető Gréta Gabriella, Sárosi Luca Jázmin, Siklér Csenge, Szabó Vivien, Téczely Nóra, Téczely Petra, Thuránszky Zsófia, Vajda Nilla, Varga Aletta Anna, Zubán-Sinkovits Regina

  • 2024-ben a szakosztály sportaerobik és aerodance versenyszámban is eredményesen szerepelt. Számtalan hazai- és nemzetközi érmet is sikerült begyűjteni. A versenyzők munkája, szorgalma és elszántsága folyamatos fejlődést biztosít a számukra. Díjazottak:

Bakó Anna, Bognár Adrienn, Bózsa Panna, Böhönyei Bianka, Dóra Luca, Füredi Noémi, Gáll Laura, Iván Léna, Jezerniczky Lilla, Kádár Nóra, Kónyi-Kovács Alíz, Kovács Jázmin, Laklia Vanda, Lazaridis Anastasia, Márton Nóra, Pintér Rea, Rábel Gréta, Rudolf Dorka, Rudolf Hanga, Schönberger Stella, Schönberger Szofi, Suvák Míra, Szende Zsófia, Szendelbacher Borka, Sziládi Réka, Sziládi Zoltán, Szirtes Míra, Ungvári Luca és a Forma Fitt SE versenyzője, Farkas Dorina

  • A búcsúztatott aranygeneráció nagyon úgy tűnik, hogy nem marad utánpótlás nélkül. Feltörekvő fiatalok úton-útfélen bizonyítják, hogy méltó utódaik lesznek. A legsikeresebb versenyzők is díjat kaptak:

Miklós Eszter sokszoros országos bajnok női egyéni versenyző, aki csapatban arany-, trióban pedig bronzéremmel tért haza az Utánpótlás Világversenyről.

Böhönyei Bálint szintén trióban és csapatban is érmet hozott haza az Utánpótlás Világversenyről, Pesaroból. Mellette egyéniben sem talált legyőzőre.

Sárkány Rita, Sárkány Sára, Imre Zétény (díját egyik edzője, Simon Alexa vette át a nevében) a Forma Fitt SE versenyzői, akikkel ezeket az eredményeket közösen érték el.

A jutalmazás után Guothné Réfi Eszter szakosztályvezető megköszönte a PSN Zrt. vezetőségének állandó támogatását, bizalmát, a sportiroda dolgozói és a portások fáradságos munkáját. A szakosztályvezető kiemelte az edzők, Dömény-Sümegi Odett, Horváth Beáta, Frank Cintia, Fáy Krisztina, Ludmann Fanni, Wolf Dominika és Bali Dániel is, valamint a segédedzők, Mudik Fanni, Ostrosics Réka, Várdaróci Gréta és Hegedűs Fanni munkáját. Guothné Réfi Eszter a Forma Fitt SE edzői csapatának is megköszönte a közös munkát. Az egyesületet Simon Alexa képviselte a gálán.