Jégkorongozóink hétvégi eredményei
U18 3×3 forduló, Várpalota:
Polipok – Pécsi Pengék: 5-3
Pécsi Pengék – Lizards: 1-21
Ács Istvánné szakosztályvezető, edző: „Az U18 3×3-as csapat Várpalotára utazott, ahol két mérkőzést játszott. Elsőként a Polipok ellen, majd a Lizards gárdája ellen játszottak jégkorongozóink. Sajnos mindkét mérkőzést elveszítettük. Az U18-as csapat betegség valamint sérülés miatt nem volt teljes, igy a mérkőzésbe besegített az U16-os együttes 4 játékosa is. Ezen a napon 17 órakor kezdetét vette a Jégpályák Éjszakája program, ahol segítőként, a másnap reggel mérkőzésre induló U12 csapat játékosai segédkeztek. A Várpalotáról visszaérkezett versenyzők szintén aktívan kivették részüket a bemutatóból. Hatalmas élmény volt ez mindenki számára.”
U12 3×3 forduló, Makó:
Marosi Pengék – Pécsi Pengék: 4-5
Szolnok Orcas HC – Pécsi Pengék: 1-4
Pécsi Pengék – Pörgős pengék: 13-1
Ács Istvánné szakosztályvezető, edző: „Vasárnap az U12 3×3 csapata kezdte meg a versenyzést, Makón. Itt ugyan nem számolják az eredményt, de a gyerekek és kisérő szülők igen. Itt három mérkőzést játszottunk és három győzelmet szereztünk. Ancsin László elmondása szerint, mindenki ott volt a jégen, minden játékos küzdött, megfogadta a tanácsokat és ennek, valamint a komoly edzésmunkának meg lett az eredménye és háromszor nyert a csapat. Gratulálunk sportolóinknak!”
U16 3×3 forduló, Várpalota:
Pécsi Pengék – Lizards B: 6-11
Pécsi Pengék – Kasi USE: 2-35
Ács Istvánné szakosztályvezető, edző: „Utolsó mérkőzését játszotta az U12-es, csapat amikor megkezdte első mérkőzését az U16 3×3 gárdája Várpalotán. Sajnálatos módon, betegség miatt a csapat kapusa nem tudott eljönni, így mindkét mérkőzésen 1-1 csatár (Bogdán Barnabás és Szalai Bálint) vette le játékosfelszerelését és vállalta a kapusszerepet. A gárda az adott körülményeket figyelembe véve nagyon jól játszott, küzdött, mindenre odafigyeltek, amit az edző mondott. A két vereség dacára nagy dicséret nekik.”






