Fergeteges hétvégét zárt a jégkorong szakosztály

2025 december 17

Mozgalmas és tanulságos hétvégén van túl a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola jégkorong szakosztálya, ahol az U10-esektől egészen az U18-as korosztályig több csapat is jégre lépett, és mindenhol megmutatkozott a fejlődés, a küzdeni tudás és a játék iránti elkötelezettség.

Ács Istvánné szakosztályvezető, edző beszámolója:

A versenysorozatot a legkisebbek nyitották meg. 2025. december 13-án, Kaposváron az U10-es csapat vett részt tornán, ahol a KASI USE, a Bajai Harcsák és a Balatoni Bocsok voltak az ellenfelek. Kalamár Balázs kísérőedző értékelése szerint nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem a mutatott játék és a küzdelem. Mint fogalmazott, már az első tornán is látszott, hogy a csapat közelebb került a fedett pályás együttesekhez, ez pedig ezen a hétvégén még inkább megmutatkozott. A gyerekek bebizonyították, hogy minél több jégen töltött idővel és kitartással bárkivel fel lehet venni a versenyt.

Szombaton Dunaújvárosban az U18-as korosztály 3×3-as tornáján a Pécsi Sakálok két mérkőzést is játszottak. A Polipok elleni találkozó 11–7-es vereséggel zárult, ám a csapat hálóőre szerint ez a mérkőzés akár meg is nyerhető lett volna. Az első harmadban kialakult 5–2-es hátrány után kiegyenlített, nagy iramú játék következett. A hosszabb pihenőt követően a Lizards ellen 18–2-es vereséget szenvedett a csapat, ugyanakkor a védekezés jelentős javulást mutatott az előző mérkőzésekhez képest. A játék képe pörgős, küzdelmes volt. A csapatot Ancsin László és Ács Istvánné Hilda kísérte.

Vasárnap az U16-os korosztály szintén Dunaújvárosban lépett jégre 3×3-as játéknapon. A Mosonmagyaróvári Jégsárkányok ellen 8–4-es győzelmet arattak a Pécsi Sakálok. A sikerben nagy szerepet játszottak a feljátszó U14-es játékosok, valamint az U16-os Tamás Soma gólérzékeny játéka. A hosszabb szünet azonban ezúttal sem kedvezett a csapatnak, ami a Lizards elleni 20–2-es vereségnél is megmutatkozott. Az eredmény ellenére a mérkőzés koncentrált, kiegyensúlyozott játékot hozott. A csapat kísérőedzői Ancsin László és Kalamár Balázs voltak.

A hétvége utolsó állomása Baján, az U12-es 3×3-as csapat mérkőzéseivel zárult december 14-én. A mérleg egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség lett. A Szarvasi Jégkorong SE elleni első mérkőzés vereséggel zárult, ugyanakkor utólag kiderült, hogy az ellenfélnél – szövetségi engedéllyel – két, magasabb szinten játszó gyermek is pályára lépett, így a találkozó kimenetele akár másképp is alakulhatott volna. A HC Kiskőrös ellen ezt követően magabiztos, 12–4-es győzelmet aratott a csapat. A zárómérkőzésen a Pörgős Pengék ellen 6–6-os döntetlen született, egy vitatott, belső kapuvasról kipattanó, meg nem adott góllal a mérkőzés végén. A csapat teljesítménye összességében biztató volt. A kísérőedzők Ács Istvánné Hilda, Elekes Natália és Hölbling Barna voltak.

A hétvége eseményei ismét megerősítették, hogy a pécsi jégkorong utánpótlás jó úton halad: a játékosok fejlődnek, küzdenek, és egyre több mérkőzésen tudják megmutatni tudásukat a jégen.