Mocsári Bence történelmi győzelme Yokohamában

2026 május 17

Tóth Szilárd szakosztályvezető, edző beszámolója:

Történelmi sikert ért el Mocsári Bence a 2026. május 16-án rendezett yokohamai World Triathlon Para Series-versenyen: sportolónk pályafutása első WTPS-aranyérmét szerezte meg, fantasztikus hajrával megnyerve a rangos nemzetközi viadalt.

Bence már a kora reggeli, 6:50-es rajtnál jelezte, hogy kiváló formában érkezett Japánba. A bemelegítés során érzett könnyedség az első tempóktól kezdve megmutatkozott: az úszás során két riválisával együtt gyorsan ellépett a mezőnytől, és 30–40 másodperces előnyt alakított ki. Harmadikként érkezett a depóba, közvetlenül portugál és ausztrál ellenfelei mögött.

A kerékpáros szakaszon már másodikként haladt, és taktikusan, türelmesen versenyzett. Az élbolyhoz később a kétszeres paralimpiai bajnok német versenyző is felzárkózott, így négyfősre bővült az élen haladó csoport. Bence fegyelmezetten, energiatakarékosan teljesítette a szakaszt, végig tartva a szabályos követési távolságot.

A második depóba negyedikként érkezett, továbbra is szoros közelségben riválisaihoz. A futás elején az ausztrál és a német versenyző próbált ellépni, ám Bence higgadtan követte a portugál triatlonost, aki visszavezette őt az élmezőnyre. A háromkörös futás második körének elején a portugál leszakadt, így sportolónk már dobogós pozícióban haladt tovább.

Az utolsó 700 méteren az ausztrál versenyző újabb ritmusváltással próbálkozott, Bence azonban azonnal reagált, majd maga mögé utasította német riválisát is. Az ausztrállal együtt fordult rá a célegyenesre, ahol elképesztő hajrát nyitott, amire ellenfele már nem tudott válaszolni.

Mocsári Bence ezzel megszerezte pályafutása első WTPS-aranyérmét, történelmi győzelmet aratva Yokohamában.