Bronzérmesként készülhet a nyolcas döntőre gyermek III-as vízilabdacsapatunk
Újabb kiemelkedő eredményt értek el a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola fiatal vízilabdázói: a Budapesti Markovits Kálmán Gyermek III. Fiú Bajnokság rájátszásának utolsó fordulójában két nagy csatát megnyerve szerezték meg a bronzérmet.
Budapesti Markovits Kálmán Gyermek III. Fiú Bajnokság, 4. forduló, Budapest
PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – FTC-Telekom Waterpolo 10–8
PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola – Szolnoki Dózsa 12–11
Az első mérkőzésen az FTC-Telekom Waterpolo ellen ugrottak vízbe a pécsiek. A végig szoros, nagy iramú találkozón egyik csapat sem tudott komolyabb előnyt kialakítani, de a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola játékosai fegyelmezett és koncentrált játékkal a kritikus pillanatokban rendre jó döntéseket hoztak, így végül 10–8-as győzelmet arattak.
A második mérkőzés már a bronzéremről döntött, ahol a Szolnoki Dózsa volt az ellenfél. A rangadó kemény párharcokat és végletekig kiélezett játékot hozott, a pécsi fiatalok azonban ismét megmutatták mentális erejüket és összetartásukat. A hajrában is higgadtak maradtak, így 12–11-es sikerrel megszerezték a bajnokság bronzérmét.
Edzői beszámoló:
„Május 16-án vettünk részt a Budapesti Markovits Kálmán Gyermek III. Fiú Bajnokság utolsó fordulóján, ahol már az érmekért szállhattunk medencébe. A fiúk ismét bebizonyították, hogy mentálisan és csapatként is rendkívül erősek, hiszen két kiélezett mérkőzésen is győztesként tudtunk kijönni a vízből.
Az első mérkőzésen az FTC–Telekom Waterpolo csapata ellen játszottunk. A találkozó végig szoros és nagy iramú volt, egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyt kialakítani. A fiúk azonban fegyelmezetten, nagy koncentrációval játszottak, és a kritikus pillanatokban rendre jó döntéseket hoztak. A végjátékban sikerült megtartanunk az előnyünket, így 10–8-as győzelmet arattunk.
A második mérkőzés már a bronzéremről döntött, ahol a Szolnoki Dózsa csapata volt az ellenfelünk. A találkozó minden szempontból igazi rangadó volt: kemény párharcok, nagy érzelmek és végletekig kiélezett játék jellemezte. A mérkőzés során több olyan körülménnyel és akadállyal is meg kellett küzdenünk, amelyek próbára tették a csapat mentális erejét, de a fiúk végig összetartottak és óriási szívvel harcoltak egymásért. Végül 12–11-re sikerült megnyernünk a találkozót, amivel megszereztük a bajnokság bronzérmét.
Ezzel a sikerrel a korosztály egyik legerősebb hazai sorozatában, a Budapesti Markovits Kálmán Gyermek III-as bajnokságban a 3. helyen végeztünk. Ez egyben a pécsi vízilabdázás történetének egyik legjobb eredménye ebben a bajnokságban: előttünk mindössze egyetlen pécsi csapat tudott hasonló eredményt elérni.
Nagyon büszke vagyok a csapatra a két mérkőzésen mutatott profi hozzáállásért, fegyelmezettségért és küzdeni akarásért. Különösen nagy értéke ennek a sikernek, hogy a fiúk végig egymásért harcoltak, és a nehéz pillanatokban is egységesek maradtak.
A szezon azonban még nem ért véget. Május 30–31-én következik az országos Gyermek III Playoff, ahol az ország nyolc legjobb csapata méri majd össze erejét. A csapat már most bebizonyította, hogy ha összetartanak, és szívvel-lélekkel küzdenek egy közös célért, akkor nincs számukra leküzdhetetlen akadály.”
A bronzérmes keret tagjai: Horváth Bercel, Czibolya Áron, Wágner Sebestyén, Bak Balázs, Szőts Ábel, Kovács Botond, Zsebők Regő, Krizsán Márton Gusztáv, Szabó Csanád, Krizsán Bernát, Péterfai Áron, Tuza Mihály, Imreh Marcell, Leib András, Lukács Péter, Garami Barnabás, Koncz Dániel, Fonay Olivér.
Edzők: Gergó Bence, Krizsán András, Drégely Olivér
Gratulálunk a fiúknak a történelmi bronzéremhez és az egész éves teljesítményhez!

