Elhunyt Mikó Gábor, a Lauber Dezső Sportcsarnok ikonikus munkatársa

2026 30

Mély megrendüléssel búcsúzunk Mikó Gábortól, a PSN Zrt. műszaki vezetőjétől, aki életének 68. évében elhunyt.

Nevét talán kevesebben ismerték a nézőtéren ülők közül, de a pécsi sportélet szereplői pontosan tudták: ha a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezvény volt, Gáborra mindig lehetett számítani.

Mikó Gábor 1958. augusztus 29-én született Diósviszlón. Villanyszerelőként kezdte pályafutását, majd szakmai tudását betanító ívhegesztői és kazánfűtői végzettséggel is bővítette. A sport szeretete már fiatalon meghatározta életét: hat éven át a Honvéd Steinmetz SE ökölvívója volt.

A Pécs Városi Sportcsarnok – a mai Lauber Dezső Sportcsarnok – átadását követően, 1977. július 4-én állt munkába a létesítményben. Betanított munkásként kezdett, majd a sorkatonai szolgálat után hőközpont-szerelőként, később villanyszerelőként és karbantartóként dolgozott. 2023-tól műszaki vezetőként irányította a sportcsarnok műszaki feladatait.

Öt évtizeden át volt részese a pécsi sportélet legfontosabb eseményeinek. Világversenyek, Európa-bajnoki selejtezők, nemzetközi kosárlabda- és kézilabda-mérkőzések, tenisztornák, kulturális rendezvények és koncertek hosszú sora kötődik a munkájához. Számos kiemelt esemény műszaki lebonyolításában vállalt kulcsszerepet, többek között Európa-bajnoki mérkőzések szervezésében, a Misina Csúcstámadás rendezvényen, a Winter Fest programjain, a Killik László Női Magyar Kupa döntőin, valamint országos triatlonversenyeken is.

Rendelkezett a kézilabda- és kosárlabda-mérkőzések időméréséhez szükséges nemzetközi licenccel. A sportágak szabályait kiválóan ismerte, a szervezők, játékvezetők és csapatok egyaránt számíthattak rá.

Akik együtt dolgoztak vele, segítőkész, precíz és rendkívül megbízható kollégaként ismerték. Számára nem létezett kis vagy nagy rendezvény: vallotta, hogy minden esemény a résztvevők számára a legfontosabb, ezért mindenkit ugyanazzal a figyelemmel és odaadással kell kiszolgálni.

Munkáját nemcsak szakmai felkészültsége, hanem embersége is különlegessé tette. A sportcsarnokba a fél évszázad alatt az ország minden részéről, sőt a világ számos pontjáról érkeztek sportolók, edzők, játékvezetők, sportvezetők, művészek és fellépők. Segítőkészsége, szakmai felkészültsége és nyugalma miatt a visszatérő vendégek számára ő volt az, akihez bármikor bizalommal fordulhattak.

A Lauber Dezső Sportcsarnok több volt számára munkahelynél: csaknem ötven éven át az élete része volt. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy egy intézmény történetének szinte minden pillanatát végigélte. Mikó Gábor közéjük tartozott.

Emlékét kollégái, barátai és a pécsi sportélet közössége szeretettel és tisztelettel őrzi.

Nyugodjon békében!