Két győzelem és egy döntetlen U10-es jégkorongozóink mérlege Szekszárdon

2026 november 02

A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola U10-es jégkorongcsapata október 31-én Szekszárdon játszott, egy négy együttes részvételével megrendezett tornán. A pécsi fiatalok második U10-es tornájukon két győzelemmel és egy döntetlennel zárták a napot.

Ács Istvánné szakosztályvezető, edző beszámolója:

Csapatunk nagy lendülettel kezdte a tornát, első ellenfele a Dunaújvárosi Angels együttese volt. Bár ebben a korosztályban hivatalosan nem vezetik az eredményeket, a pécsiek győzelemmel indították a napot. A kapuban új játékosként bemutatkozó Zeller-Ádámcsók Soma a kezdeti nehézségek után egyre magabiztosabban védett, és mérkőzésről mérkőzésre sokat fejlődött.

A második találkozón a házigazda Szekszárdi Jégmadarak következett. A mieink figyelme az első félidőben kissé alábbhagyott, a folytatásra azonban sikerült rendezni a sorokat, így ezt a mérkőzést is megnyerték.

Rövid pihenőt követően a Bajai Harcsák ellen zárult a torna. A két csapat nagy iramú, küzdelmes mérkőzést játszott, amely végül 4–4-es döntetlennel ért véget.

A tornán kiemelkedő teljesítményt nyújtott Hirt Albert, aki számos góllal segítette csapatát. Remekül játszott az U8-as korosztályhoz tartozó, de ezúttal az U10-esek között szereplő Fatér-Polai Kornél, valamint Szlávecz Levente is.

A csapatot Elekes Natália Emília, Hölbling Barna Bence, Kalamár Balázs és Ács Istvánné Hilda kísérte edzőként. A torna játékvezetői feladatait Kalamár Zalán Előd és Elekes Kornél Endre látta el.

Ács Istvánné Hilda jégkorong-szakosztályvezető és edző elismeréssel értékelte a fiatalok teljesítményét, kiemelve, hogy valamennyi játékos nagy lelkesedéssel, kitartóan küzdött a mérkőzéseken.

Gratulálunk a csapat minden tagjának a szép szerepléshez!