A Lauber Dezső Sportcsarnok története – 50 év sport és közösségi élmény

2026 november 06

Az 1976. november 5-én átadott sportcsarnok idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Fél évszázad alatt sporttörténeti pillanatok, felejthetetlen mérkőzések és közösségi élmények sokasága kötődött a falaihoz.

A kezdetek – az építkezéstől az átadásig (1970-es évek)

A pécsi városi sportcsarnok megépítésének gondolata már az 1960-as évek elején felmerült, a tényleges munkálatok azonban csak 1971-ben kezdődtek meg. A Zöldy Emil Ybl-díjas építész tervei alapján készülő létesítmény megvalósítását pénzügyi és műszaki nehézségek is hátráltatták. A beruházás támogatására 1973-ban téglajegyeket bocsátottak ki, amelyek megvásárlásával a pécsiek is hozzájárulhattak a sportcsarnok felépítéséhez.

A több éven át tartó építkezést követően a sportcsarnokot 1976. november 5-én ünnepélyesen átadták. Az első sporteseményre már másnap, november 6-án sor került: Magyarország és Románia korosztályos női kézilabda-válogatottja mérkőzött meg egymással.

A sport és a kultúra találkozása (1980-as évek)

Az 1980-as évekre a pécsi városi sportcsarnok a város sport- és kulturális életének egyik meghatározó helyszínévé vált. Ebben az időszakban egyre jelentősebb szerepet kapott a kosárlabda. A PVSK férficsapata az 1981/82-es idényben a bajnokság hatodik helyén végzett, 1983-ban pedig Magyar Kupa-bronzérmet szerzett.

Eközben Varga Ferenc edző vezetésével a női kosárlabdacsapat is egyre sikeresebben szerepelt: 1985-ben bajnoki bronzérmet, 1987-ben pedig ezüstérmet nyert, megalapozva a következő évtizedek kiemelkedő eredményeit.

A sportesemények mellett nemzetközi könnyűzenei produkciók is színesítették a programkínálatot. Többek között a brit Uriah Heep és Saxon, valamint a dán Pretty Maids is fellépett a csarnokban, amely így a koncertek kedvelt helyszínévé is vált.

A pécsi kosárlabda sikerkorszaka (1990-es évek)

Az 1990-es évek a pécsi kosárlabda egyik legsikeresebb időszakát hozták, a sportcsarnok pedig számos emlékezetes mérkőzés helyszínévé vált.

1992-ben Vertetics István vezetésével a PVSK-Co-Order női kosárlabdacsapata – első vidéki csapatként – telt ház előtt, a Diósgyőr legyőzésével szerezte meg történetének első bajnoki címét. Az 1993-ban érkező Rátgéber László irányításával újabb sikerek következtek: a csapat 1995-ben, 1996-ban és 1998-ban is bajnoki aranyérmet ünnepelhetett, 1997 és 1999 között pedig három alkalommal hódította el a Magyar Kupát.

A sportcsarnok 1997-ben a Magyarországon rendezett női kosárlabda-Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek is helyszínt adott. A rangos nemzetközi esemény előtt jelentősen bővítették az épületet: elkészült a nyugati oldali nyaktag, új bejárattal, irodákkal és kiszolgálóhelyiségekkel.

A létesítmény ugyancsak 1997-ben vette fel Lauber Dezső, a sokoldalú pécsi sportember nevét.

Nemzetközi sportsikerek és sokszínű rendezvények (2000-es évek)

A 2000-es években a Lauber Dezső Sportcsarnok továbbra is a pécsi kosárlabda fellegvára maradt.

2002. március 14-én a MiZo-Pécsi VSK a Lauber Dezső Sportcsarnokban sorozatban hatodik alkalommal hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát.

A női kosárlabdacsapat történetének egyik legemlékezetesebb eseményére 2004 áprilisában került sor, amikor Pécs rendezhette meg a női kosárlabda-Euroliga négyes döntőjét. A tornán a MiZo-Pécsi VSK hazai közönség előtt bronzérmet szerzett.

Egy évvel később, 2005. április 10-én a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezték a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntője fináléját. 2006-ban a csarnokban az Euroliga All-Star-gálája is a Lauber Dezső Sportcsarnokban volt, tovább erősítve Pécs helyét a nemzetközi kosárlabdaéletben.

Eközben a férfi kosárlabda is kiemelkedő sikereket hozott Pécsnek: 2009-ben Stojan Ivkovic vezetésével a PVSK együttese története első Magyar Kupa-győzelmét ünnepelhette, a bajnokságban pedig telt házas mérkőzéseket játszva ezüstérmet szerzett. A kupadöntőt ugyan Szombathelyen rendezték, a bajnoki döntő utolsó mérkőzésére 2009. június 2-án Pécsett, zsúfolásig megtelt lelátók előtt került sor.

A kosárlabda mellett más sportágak és kulturális programok is rendszeresen helyet kaptak a létesítményben. A bajnoki mérkőzéseket koncertek, színházi produkciók és egyéb nagyszabású rendezvények egészítették ki, így a sportcsarnok továbbra is a város egyik fontos közösségi helyszíne maradt. Voltak olyan előadók, akik évről-évre megtöltötték a sportcsarnokot, mint például a Neoton Família, vagy épp a Halott Pénz.

Új korszak és a megújulás előkészítése (2010-es évek)

A 2010-es évek új fejezetet nyitottak a Lauber Dezső Sportcsarnok történetében. 2010. július 1-jén megalakult a Pécsi Sport Nonprofit Zrt., amely átvette a korábbi Pécs Városi Sportlétesítmények Igazgatóságának feladatait, köztük a sportcsarnok üzemeltetését is.

Még ebben az évben felújították a küzdőtér padlóburkolatát és korszerűsítették a világítást, hozzájárulva a sportolási körülmények javításához és az energiahatékonyabb működéshez.

2013-ban, 2014-ben és 2015-ben három egymást követő alkalommal a Lauber Dezső Sportcsarnok rendezhette meg a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, amelyen a magyar kézilabda élcsapatai, köztük a Veszprém és a Szeged is pályára léptek.

A diákolimpiai versenyek is rendszeresen színesítették a sportcsarnok programját. Több sportágban is rendeztek városi, megyei vagy épp országos döntőket a Lauberben.

A sportcsarnok azonban nemcsak a labdajátékok számára bizonyult vonzó helyszínnek: 2018-ban a standardtánc-formációs világbajnokságot is itt rendezték.

Megújulás és fél évszázados jubileum (2023–2026)

Az évtized végére az épület átfogó korszerűsítése is napirendre került. Pécs városa 806 millió forintos európai uniós támogatást nyert az energetikai fejlesztésre. A Lauber Dezső Sportcsarnok történetének egyik legjelentősebb korszerűsítése 2023-ban kezdődött meg. A bruttó 1,1 milliárd forintos energetikai beruházás keretében megújult az épület hőszigetelése, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtési és szellőzőrendszert, valamint energiatakarékos LED-es világítást és napelemrendszert telepítettek.

A fejlesztések 2024-ben a belső terek átfogó felújításával folytatódtak. A régi, fapados lelátók ülőhelyeit modern, kék árnyalatú műanyag székekre cserélték, amelyek elrendezésével a PÉCS feliratot is kialakították. Emellett megújultak a nézőtéri járófelületek és a közösségi terek, valamint két korszerű LED-es eredményjelzőt is telepítettek.

A több forrásból, önkormányzati, sportegyesületi és helyi vállalkozóktól érkező hozzájárulással megvalósult beruházásoknak köszönhetően a Lauber Dezső Sportcsarnok 2024 márciusában megújult környezetben nyithatta meg ismét kapuit a sportolók és a közönség előtt.

A Lauber Dezső Sportcsarnok napjainkban is meghatározó szerepet tölt be Pécs sport- és kulturális életében. Kosárlabda-, kézilabda- és futsalmérkőzéseknek, valamint koncerteknek és különböző közösségi rendezvényeknek biztosít helyszínt, továbbra is fontos találkozási pontot jelentve a város lakói számára.

A megújult sportcsarnok hamar megtelt élettel, Teqball Ifjúsági Európa-bajnokság, női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntő, telt házas férfi kosárlabda NB I/B-s bajnoki és női kosárlabda döntő, táncverseny, aerobik gála, ritmikus gimnasztika verseny, koncertek, színházi előadások, szalagavatók és egyéb rendezvények töltik meg hétről-hétre a küzdőteret és a lelátót.

Ötven év, megannyi emlékezetes pillanat – a Lauber Dezső Sportcsarnok története pedig tovább íródik.

Források

Korabeli sajtóanyagok – Dunántúli Napló:

Összevont ülést tartott a megyei és a városi TST. Dunántúli Napló, 1962. december 2., 10. o.

Baranya sportéletének aktuális kérdéseiről… Dunántúli Napló, 1965. október 17., 8. o.

Mi épül Pécsett? Dunántúli Napló, 1967. február 9., 3. o.

Rózsahegyi Mátyás: Új sportcsarnok épül Pécsett. Dunántúli Napló, 1967. február 26., 8. o.

Fedett sportcsarnok Pécsett. Dunántúli Napló, 1968. június 21., 1. o.

Jövőre megkezdik az építést. Dunántúli Napló, 1969. november 14., 5. o.

Rajt a sportcsarnok építésénél. Dunántúli Napló, 1971. szeptember 28., 1. o.

Elkészült az alapozás. Dunántúli Napló, 1972. január 28., 3. o.

Téglajegyek a pécsi sportcsarnok mielőbbi megvalósításáért. Dunántúli Napló, 1973. június 16., 5. o.

Már a lelátók készülnek a pécsi sportcsarnokban. Dunántúli Napló, 1973. október 15., 6. o.

Szerelik a sportcsarnok tetőtartóit. Dunántúli Napló, 1974. április 18., 4. o.

Lázár Lajos: Átadták az új pécsi sportcsarnokot. Dunántúli Napló, 1976. november 6., 1. o.

További források:

Pucz Péter újságíró sporttörténeti kutatásai és visszaemlékezései

PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola archív anyagai és korábbi beszámolói

Pécs Megyei Jogú Város hivatalos honlapja (pecs.hu)

PécsMa – sporttörténeti cikkek és tudósítások

Origo Sport – korabeli kosárlabda-beszámolók

PVSK – a férfi kosárlabda-szakosztály történeti visszatekintései

Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) – hivatalos eredmények és mérkőzésbeszámolók

A képek forrása: Csorba Győző Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének fotótára