Lauber Dezső, a pécsi sportpolihisztor, aki majdnem olimpiai érmes lett
A Lauber Dezső Sportcsarnok 50 éves jubileuma alkalmából indított sorozatunk második részében a létesítmény névadójának rendkívüli életútját idézzük fel Pucz Péter sportújságíró írása alapján.
Ha zenész lett volna, bátran mondhatnánk róla, hogy minden hangszeren játszott. Lauber Dezső azonban ízig-vérig sportember volt, aki versenyzőként, sportvezetőként és építészmérnökként egyaránt maradandót alkotott. Legalább tizenegy sportágban jeleskedett, részt vett az olimpiai mozgalom szervezésében, és egy különleges stadionterv révén az olimpiai éremszerzéshez is közel került.
Pécsről indult a rendkívüli sportpályafutás
Lauber Dezső 1879. május 23-án született Pécsett, jómódú polgári családban. Édesapja, Rezső ügyvédként és téglagyárosként tevékenykedett. A fiatal Dezső már gyermekkorában érdeklődött a sport iránt, és hamar eredményeket is elért. Előbb atlétikában, később kerékpározásban bontakoztatta ki tehetségét.
Középiskolásként a Pécsi Atlétikai Club (PAC) tagja lett, annak ellenére, hogy az akkori iskolai szabályok nem engedélyezték számára az egyesületi sportolást. Az első újkori olimpia évében, 1896-ban a Pécsi Bicikli Clubhoz (PBC) igazolt, ahol kedvezőbb lehetőségeket talált a kerékpározáshoz.
Ugyanebben az évben a budapesti országos diáksporttalálkozón magasugrásban ezüstérmet szerzett a Pécsi Főreáliskola tanulójaként.
A Magyar Atlétikai Szövetség 1897. március 21-i megalakulásakor már Pécset és a PAC-ot képviselte a fővárosban. Tanulmányait sem hanyagolta el: 1898-ban felvételt nyert a műegyetemre, sporttevékenységének központja pedig ettől kezdve Budapest lett. A Magyar Atlétikai Club (MAC) tagjaként folytatta pályafutását.
A labdarúgás és az olimpiai mozgalom úttörője
Egy kerékpáros sérülés után a labdarúgás felé fordult. A sportág hazai szervezésében is szerepet vállalt: tagja volt a Magyar Labdarúgó-szövetség első, tizenhat fős alapítóbizottságának.
A pécsi futballélet elindításában ugyancsak fontos szerepet tulajdonítanak neki. A korabeli adatok alapján valószínűsíthető, hogy közreműködött a város első labdarúgó-mérkőzésének megszervezésében, amelyen feltehetően a helyi sportegyesületek atlétái és vívói léptek pályára.
Mindeközben az úszás világában is otthonosan mozgott, sportvezetői tevékenysége pedig egyre szélesebb körre terjedt ki. Bekapcsolódott a Magyar Olimpiai Bizottság munkájába, amelynek jegyzőjeként már 1903-ban említették. Együtt dolgozott dr. Kemény Ferenccel, a modern olimpiai mozgalom egyik meghatározó magyar alakjával.
Lauber régi álma 1908-ban teljesült, amikor a londoni olimpián teniszezőként képviselhette Magyarországot. Az indulás jogát hazai selejtezőn vívta ki, Londonban azonban egyetlen, vereséggel végződő mérkőzés jutott neki.
Egy olimpiai ezüstérmes stadionterv különös története
Lauber Dezső nemcsak a sportpályákon, hanem építészmérnökként is bizonyította tehetségét.
Az 1924-es párizsi olimpián a művészeti versenyek építészeti kategóriájában indult egy stadiontervvel, amelyet Hajós Alfréddal, az első magyar olimpiai bajnok úszóval közösen készített.
A pályázat története azonban különös fordulatot vett. A beküldött dokumentumokon csak Hajós Alfréd aláírása szerepelt, mivel Lauber éppen külföldön tartózkodott. Bár a közös munkáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is tudott, a hivatalos elismerésnél a benyújtott dokumentációt vették figyelembe.
A stadionterv végül ezüstérmet kapott, miközben az első díjat nem osztották ki. Lauber Dezső munkáját külön emlékéremmel ismerték el.
Így fordulhatott elő, hogy a kivételes sportember egy olimpiai ezüstérmes alkotás társszerzője lett, hivatalos olimpiai ezüstérem nélkül.
A háború sem törte meg a sport iránti elkötelezettségét
A második világháború súlyos veszteséget okozott Lauber életében. Budapesti lakását bombatalálat érte, és otthonával együtt korábban megszerzett sportrelikviái is megsemmisültek.
A történtek ellenére a sport iránti érdeklődése nem csökkent. 1945 tavaszán a Nemzeti Sport hasábjain a golf lehetőségeiről fejtette ki véleményét. Úgy gondolta, hogy a sportág szélesebb körben is népszerűvé válhatna, hiszen viszonylag kevés felszereléssel, akár munka előtt vagy után is űzhető lenne.
Elképzelése ugyan nem vált valóra, de jól mutatja, hogy Lauber élete végéig kereste a sportolás új lehetőségeit.
A háború után, otthonát elveszítve, egy barátjánál lakott, miközben továbbra is aktív maradt a sportéletben. Felhalmozott tapasztalatát a Magyar Labdarúgó-szövetség munkájában kamatoztatta.
Lauber Dezső 1966. szeptember 5-én hunyt el Budapesten.
Nevét 1997 óta viseli a pécsi sportcsarnok
A kivételes sportember emlékét szülővárosa is megőrizte. Az 1976 novemberében átadott pécsi sportcsarnok 1997. június 2-án vette fel Lauber Dezső nevét.
A névadásban és Lauber életútjának feltárásában jelentős szerepet játszott dr. Bödő László, aki sporttörténeti kutatásai során számos adatot gyűjtött össze a pécsi születésű sportemberről.
A történet érdekessége, hogy a sportcsarnok elsősorban a teremsportok otthona lett, miközben névadója leginkább szabadtéri sportágakban bizonyította sokoldalúságát.
A Lauber Dezső Sportcsarnok 2026-ban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileum alkalmat ad arra is, hogy ne csupán az épület elmúlt öt évtizedére, hanem annak névadójára is emlékezzünk: egy olyan pécsi sportemberre, akinek életútja ma is páratlanul sokszínű.
Legalább tizenegy sportágban jeleskedett
Lauber Dezső sportpályafutásának valamennyi állomását ma már szinte lehetetlen rekonstruálni. A 19. és 20. század fordulóján a sportesemények dokumentálása még korántsem volt olyan részletes, mint napjainkban.
A fennmaradt adatok szerint azonban atlétikában, bobban, golfban, jégkorongban, kerékpározásban, korcsolyázásban, labdarúgásban, síelésben, teniszben, úszásban és vívásban is tevékenykedett. Mindemellett az olimpiai művészeti versenyeken is elismerést szerzett.
Kevés olyan alakja van a magyar sporttörténetnek, akinek ennyi különböző sportág és terület fért bele az életébe.
Fotó: Licenc: Sportmúzeum

