Sok lenne két NB I-es női csapat Pécsnek
A női NB I. B-ben kiválóan teljesítő Autópark PVSK ugyan csak a második helyen végzett a bajnokságban, ám így is elnyerte az A-csoportba jutás jogát.
A döntőben a Vasas Csata II 2-1-re legyőzte Debreceni Eszter csapatát, ám a pécsiek második helye is feljutást jelentene, mert a budapesti klub már szerepeltet egy gárdát az élvonslban. Tiszay László, az Autópark PVSK technikai vezetője lapunknak elmondta, hogy az önkormányzat támogatására nagyon nagy szükségük lenne az A-csoportos szerepléshez, de konkrét tényekkel és adatokkal ők sem rendelkeznek, csak várják, milyen döntések születnek a továbbiakban.
Támogatás nélkül a klub nem tudná kifizetni az eddiginél félmillió forinttal magasabb nevezési díjat sem, így már az első lépésnél gondjai lennének. 2003-ban előfordult már hasonló eset, az Autópark akkor NB I. B-s bajnokként sem vállalta a legmagasabb osztályt. A 2011/2012-es szezonra június közepéig lehet leadni a nevezéseket, így sürgeti az idő az Autóparkot.
Az edző, Debreceni Eszter szerint ha elindulhatnának az A-csoportban, profi játékosokra is szükségük lenne, hogy ne essenek ki rögtön az első idényben – a nagyrészt tizenhét és tizennyolc éves kosárlabdázókkal aligha lehetne kicsikarni a bennmaradást.
A PVSK utánpótlás-szakosztályának egyik legfőbb célja, hogy megfelelő játékosokat képezzenek, akik később nevesebb csapatokban is kulcsszerephez juthatnak. Jelenleg is több olyan kosárlabdázó hölgy akad, akik ugyan az Autóparkban játszanak hétről-hétre, de szerepeltek már a Pécs 2010 néhány meccsén is. Azonban ez nagy pénzkiesést jelent az NB I. B-s együttesnek, hiszen amíg ők több millió forintot költenek a kosárlabdázók kinevelésére, a Pécs 2010 ingyen elviszi őket. Egyébként a Pécs 2010 tervei között szerepel, hogy a következő idényre újabb tehetséges fiatalokat vetnek be a mérkőzéseiken, ezzel is támogatnák a fejlődésüket.
Korábban olyan pletykákat lehetett hallani városszerte, hogy a nagy adósságot felhalmozó Pécs 2010 szerepét és helyét átveszi az Autópark PVSK és ezáltal a játékosok is átkerülnek az immár NB I-es csapatba. Ezt a lehetőséget ugyanakkor az önkormányzatnál cáfolták.

