Tornagyőzelmekkel melegítettek a röpisek

2013 augusztus 23

Nyáron se pihentek a PTE-PEAC Andragora játékosai, a legtöbb röplabdás a homokban melegített a teremre, a napon szerzett barnaságuk mellett pedig a megnyert tornákra is büszkék lehetnek Gyöngyösi Zoltán tanítványai.

Többféle versenyrendszerben is rajthoz álltak az NB I-ben szereplő röpisek a nyári szünet alatt, a legnagyobb sikert Dr. Horváth Balázs érte el budapesti társával, Vocskó Mátéval (MAFC-BME-Mapei), a tavalyi idényt követően 2013-ban is megnyerték a Magyar Országos Strandröplabda Bajnokságot. Budaörsön rendezték a három kvalifikációs torna legjobbjainak döntőjét, amelyen a nagyon színvonalas első napot követően a tavalyi bajnok duó az elődöntőbe kvalifikálta magát. Vasárnap a döntőbe jutásért vívott mérkőzést magabiztosan hozta a páros, a döntőben a Berkes, Leiszt duó várta Horváth Balázsékat. A finálé első szettjét szoros küzdelem után 21:19 arányban Horváthék nyerték. A második játékrészben pedig érvényesíteni tudták lélektani előnyüket, 21:10-re győztek, ezzel megvédték bajnoki címüket.

A pécsiek játékosedzője, Gyöngyösi Zoltán Mánfai Balázzsal kiegészülve nyerte meg a Somogy Megyei Strandröplabda Bajnokság első, Marcaliban megrendezett fordulóját, ezt követően pedig a Balaton Beach Tour elnevezésű versenyen előbbi páros a pécsi házi döntőt követően maradt alul 25:21 arányban a Kiss Nicholas, Kovács Róbert duóval szemben. 

Augusztus 21-én ért véget a nyár a röpisek számára, a teremben is megkezdték a felkészülést.

– Tíz napon keresztül napi két órát együtt edz a felnőtt és a junior együttes, szeptembertől pedig heti négy tréninggel folytatjuk a felkészülést a hónap közepén kezdődő bajnokságra. Nincs egyszerű dolgunk, hiszen az egyetemisták szinte még be se tudnak költözni a kollégiumokba az első fordulóra,  Kiss Nicholas pedig csak szeptember végén tud bekapcsolódni a munkába külföldi elfoglaltsága miatt. Augusztus 31-én lesz az első erőfelmérőnk, Dunaújvárosban veszünk részt egy felkészülési tornán, ahol a tavalyi második Kecskemét, a bajnokságot negyedik helyen záró házigazda, a hatodik Szolnok és egy Dubaiból érkező gárda méri össze a tudását velünk. Ezen a rendezvényen szeretnénk kipróbálni az új embereket, emellett az is kiderül, hol tartunk az alapozásban – mondta Gyöngyösi Zoltán, aki a játékosedző poszt mellett még szakosztályvezetőként is részt vesz az egyesület életében.

Az NB I-es gárdától távozott Szabó Tamás, aki Storcz Tamás helyét veszi át a női együttes edzői posztján, Mánfai Balázs pedig Hollandiában folytatja pályafutását. Azonban többen is érkeztek a keretbe, Storcz eddig a női vonalon végzett munkája miatt csak keveset tudott játszani, azonban a 2013/2014-es szezonban több feladatot szán neki a tréner. A norvég Arrun Neserajah az orvosi egyetemi tanulmányai miatt eddig keveset szerepelt tétmérkőzéseken, azonban szeptembertől rá is támaszkodhat Gyöngyösi. Az előbb említett játékosokon kívül Pécsett folytatja továbbá Balajcza Zsolt és Kőrösi Örs is.

A Magyar Röplabda Szövetség átalakította a felnőtt és az utánpótlás bajnokságok lebonyolítását egyaránt, emiatt a pécsi játékosok az NB I és a Magyar Kupa mellett junior, ifjúsági, serdülő és gyermek bajnokságokban is indulnak, azok, akik az élvonalbeli csapatnál kiegészítő embernek számítanak, és a fejlődő junior korosztályúak a Somogy megyei bajnokságban is részt vesznek szeptembertől.

Gyöngyösi Zoltánék célja az alapszakasz végén az első hatba kerülés, mint mondja, lépcsőzetesen haladtak az eddigi három év során a fejlődésben.

– A korábbi években úgy terveztük, hogy a 2013/2014-es szezonban lesz reális esélyünk a 8 közé kerülni, azonban ezt már tavaly is megtettük, így ennél idén se szeretnénk rosszabb helyen végezni, ehhez pedig az szükséges, hogy az alapszakasz végén elcsípjük legalább a hatodik pozíciót.  Azt gondolom, hogy három klubbal sikeresen vehetjük fel a versenyt, de szeretnénk pontot rabolni a győzelemre esélyesebbnek tartott gárdáktól is. A gazdasági helyzetünk viszont egyre nehezebb, hiszen a POTE továbbra is támogat minket, azonban az eddigiektől eltérően ezentúl a terembérletért is – ugyan kedvezményes árat – fizetnünk kell. A városi támogatásunk nem emelkedett, a hiányzó összegeket pályázatokból próbáltuk feltölteni, abban bízunk, hogy miután a röplabda bekerült a kiemelt sportágak közé, így könnyebb lesz szponzorokat szereznünk – foglalta össze a következő szezonra vonatkozó terveit Gyöngyösi Zoltán játékosedző.


A strandröplabda alapjaiban hasonlít a teremben játszott verzióhoz, azonban a játék felülete, a csapatlétszám és a játékosok specializálódása is különbözik.

– A strandröplabdát két játékos játssza a teremben megszokott hat helyett, az eredeti talaj pedig a homok. A teremben specializáltabbak a posztok, a strandröplabda sokkal komplexebb tudást igényel, itt mindenki fogad, nyit és támad is, a teremben ez nem így történik. Lassan hét éve játszom együtt budapesti társammal, Vocskó Mátéval, a versenyekre általában pár nappal korábban utazunk el, hogy legalább abban a pár órában együtt tudjunk készülni, hiszen a hétköznapokban nehéz összehozni a tréningeket. Többek között arra építünk, hogy régóta játszunk már együtt, talán a többiekhez képest nekünk kevesebb idő kell ahhoz, hogy összeszokjunk. Azt gondolom, hogy kölcsönösen jó hatással van egymásra a strand- és a teremröplabda, jó alapot ad egyik a másiknak. Kiegészítő sportként fallabdázni szoktam, de alkalmanként konditermes edzéseken is végzek – nyilatkozta a Pécs TV Sport ma című műsorában Dr. Horváth Balázs.