Közel 150 diák mérte össze tudását a medencében
A pécsi Hullámfürdőben rendezte a PSN Zrt. a 2017/2018-as idény Sulipóló Vízilabda Diákolimpia Baranya megyei selejtezőjét, amelyen háromszor annyi diák vett részt, mint az előző években.
A PSN Zrt. Sportiskola vízilabda utánpótlás szakosztályvezetője, Lukács Gergely elmondta, hogy az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva döntöttek úgy, hogy nem tavasszal, hanem már a tél elején megtartják a megyei selejtezőket. A döntés bevált, nagyon sok fiatal ugrott vízbe a Sulipóló rendezvényen.
– Úgy gondoltuk, hogy a még nem vízilabdázó gyermekeknek megadjuk az esélyt, hogy még a tanév első felében kipróbálhassák magukat szakosztályi keretek között, így már akár tavasszal részt tudnak venni bajnoki mérkőzéseken, nyáron pedig tornákon és edzőtáborokban mutathatják meg tudásukat. A két nap alatt bevált a szakmai koncepciónk, amely arra épült, hogy úgy ismertettük meg szeretett sportágunkat Pécs város fiataljaival, hogy közben toborzásra is használtuk a rendezvényt. A nevezett iskolák száma idénre megduplázódott, háromszor annyi diák vett részt a versenyeken, mint az előző években. Két csoportban több mint 150 gyermek mérte össze tudását a medencében, a résztvevők fele pedig még nem űzi versenyszerűen a vízilabdát – árulta el a szakember, aki hozzátette, nagy köszönettel tartoznak a testnevelőknek, akik remek szervezői munkáért.
A remek hangulatú esemény után minden sportoló ugyan fáradtan, de jókedvűen fogyaszthatta el a megérdemelt csokiját és üdítőjét, amelyet a szervezők biztosítottak számukra. Az eredményhirdetésen pedig minden iskola csapatkapitánya büszkén vette át oklevelét, amelyet a PVSK-Mecsek Füszért OBI-es vízilabdacsapatának pécsi születésű és sajátnevelésű játékosai, illetve edzői adtak át a diákoknak.
A nagyszerű hangulatú esemény végén minden sportoló fáradtan ugyan, de jókedűen fogyaszthatta el a megérdemelt csokiját és üdítőjét, amit a szervezők biztosítottak számukra. Az eredményhirdetés alatt pedig minden iskola csapatkapitánya büszkén vehette át oklevelét az OB1es felnőtt csapat pécsi születésű, saját nevelésű játékosaitől vagy edzőitől.
Eredmények:
S U L I P Ó L Ó
Vízilabda Diákolimpia
Baranya Megyei Selejtező
2017/18.
helyszín: Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda
szervező: PÉCSI SPORT NONPROFIT ZRT.
III. KORCSOPORT (5-6. osztályos általános iskolások)
„A” csoport
- Belvárosi Általános Iskola
- Jókai Mór Általános Iskola
- Kovács Béla Általános Iskola
- Bánki Donát Utcai Általános Iskola
„B” csoport
- PTE Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola
- Szent Mór Iskolaközpont
- Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium (versenyen kívül)
- ANK
Eredmények:
Belvárosi – Bánki 7-0
ANK – Deák 0-5
Jókai – Kovács B. 5-0
Szent Mór – Nagy Lajos 1-2
Belvárosi – Kovács B. 5-1
Deák – Nagy Lajos 2-3
Jókai – Bánki 4-2
Szent Mór – ANK 5-0
Kovács B. – Bánki 1-3
Nagy Lajos – ANK 3-1
Belvárosi – Jókai 2-1
Deák – Szent Mór 4-1
5. helyért: Bánki – ANK 3-0
3. helyért: Jókai – Szent Mór 2-3
DÖNTŐ: Deák – Belvárosi 2-3
Végeredmény:
- 1. Belvárosi Általános Iskola
- PTE Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola
- Szent Mór Iskolaközpont
- Jókai Mór Általános Iskola
- Bánki Donát Utcai Általános Iskola
- ANK
- Kovács Béla Általános Iskola
- Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium (versenyen kívül)
A III. korcsoport 2018-as országos döntőjén való részvételre jogot szerzett a BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA csapata, melynek felkészítő testnevelő tanára Salamon László.
II. KORCSOPORT (3-4. osztályos általános iskolások)
Csapatok:
- ANK
- Belvárosi Általános Iskola
- PTE Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola
- Bánki Donát Utcai Általános Iskola
Eredmények:
ANK – Belvárosi 0-8
Bánki – Deák 0-2
ANK – Deák 1-4
Bánki – Belvárosi 1-5
Belvárosi – Deák 2-1
ANK – Bánki 0-2
Végeredmény:
- 1. Belvárosi Általános Iskola
- PTE Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola
- Bánki Donát Utcai Általános Iskola
- ANK
A II. korcsoport 2018-as országos döntőjén való részvételre jogot szerzett a BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA csapata, melynek felkészítő testnevelő tanára Salamon László.



