Vári Attila köszöntötte az OB I-es pólósokat
A PSN Zrt. kétszeres olimpiai bajnok vezérigazgatója, Vári Attila köszöntötte az OB I-es bajnokság B-csoportjában jelenleg a negyedik helyen álló PVSK-Mecsek Füszért vízilabdacsapatát.
Lehengerlő sikert arattak a PVSK-Mecsek Füszért vízilabdázói az esztendő utolsó bajnoki fordulójában, a Szeged otthonából 14-4-es győzelemmel távoztak Lukács Gergely tanítványai, a pécsiek sikerének pedig nagyon örült a korábbi kiváló vízilabdázó is:
– Pár éve még magam is ebben a csapatban vízilabdáztam, így elég közelről ismerem a csapatot és a klubot, emellett pedig pályafutásom befejezése után is mindig figyelemmel kísértem a PVSK-Mecsek Füszért csapatának eredményeit. Nagyon örülök annak, hogy a csapat vezetősége a PSN Zrt. Sportiskola csapataiból építkezik, emellett a nyáron is olyan magyar játékosok érkeztek Pécsre, akik szorgalmukkal és tudásukkal sokat hozzá tudnak tenni a pécsi vízilabdázás sikeréhez. Ezek mellett az is boldoggá tesz, hogy nemcsak Pécsett, de az ország több pontján is dicsérik a pécsi csapat munkáját és összetételét. A 2018-as esztendőre is sok sikert és győzelmet kívánok mindenkinek, kellemes ünnepeket és boldog karácsonyt az egész csapatnak – mondta Vári Attila.

