Eredményes szezonzárás a szinkronúszóknál
A nyár közepén, július első hétvégén rendezték a nemzetközi Hungarian Open versenyt a fővárosban, ahol a PSN Zrt. versenyzői remekül helytálltak.
– Nagyon örülünk az eredményeknek, minden versenyszámban hozták a lányok a várt eredményeket, és úgy gondoljuk, hogy a nehézségek ellenére sikeresen zártuk ezt a versenyévet! Három versenyzőktől búcsúztunk, akik egyetemi tanulmányaikat más városban folytatják tovább. Takács Fanni, Bugovits Bora és Palka Júlia oszlopos tagjai voltak junior és felnőtt csapatunknak, számtalan szép eredményt szereztek szakosztályunknak. Következik a jól megérdemelt pihenés, hogy augusztus elején újult erővel kezdhessük meg a felkészülést – értékelt Bertalan Anita vezetőedző.
Az eredmények részletesen:
Takács Fanni szóló rövidprogram – 4. hely, szóló szabadprogram 5. hely
Szőts Tamara és Asztalos Zsófia utánpótlás duó – 2. hely
Junior kombinációs kűr versenyszám – 3. hely
A csapat tagjai:
Gratulálunk az eredményes versenyzéshez, és jó pihenést, nyári feltöltődést kívánunk a szakosztály minden tagjának!

