Érmes helyezések a szinkronúszók országos bajnokságán
Két harmadik, egy 13-dik és egy 54-dik hely a mérlege a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola két szinkronúszójának a hétvégi, budapesti országos bajnokságon. Takács Fanni a felnőttek versenyében állhatott kétszer is dobogóra, Katona Rebeka pedig az utánpótláskorúak népes mezőnyében ért el szép eredményt.
A PSN Zrt. Sportiskola két versenyzője vett részt a hétvégi, XXXI. Szinkronúszó Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokságon Budapesten, a Duna Arénában. Felnőtt korosztályban Takács Fanni képviselte az egyesületet technikai és szabad szóló programmal. A PSN Zrt. szinkronúszója mindkét versenyszámban harmadik helyezést ért el.
Az utánpótláskorúak 144 fős mezőnyében Katona Rebeka szóló versenyszámban 13-dik lett, kötelező gyakorlatával pedig az 54. helyen végzett.
Jáhn Rea edző a versenyt követően elmondta: “Rebekának több versenyrutinra és tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy a népes utánpótlás-korosztályban a későbbiekben még jobb eredményeket érhessen el. Az országos bajnokságon az elvárásoknak megfelelően teljesített és szépen szerepelt.”



