Sport XXI. Aquatlon Országos Döntő

2023 május 10

A gödöllői Sport XXI. Aquatlon Országos Döntő összesítésben a PSN Zrt. Pécsi Sportiskola versenyzői a 23. helyet szerezték meg a 32 egyesület versenyzőit felvonultató mezőnyben.

Idén új helyszínen, a Gödöllő Városi és Térségi Uszodában, valamint a GEAC Atlétika Pályáján rendezték meg a 2023.évi Sport XXI. Aquatlon Országos Döntőt. A versenyen a triatlon szakosztály 14 utánpótlás versenyzője képviselte a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola színeit. Triatlonistáink minden korosztályban érdekeltek voltak újonc 1-től serdülő korcsoportig. Sportolóinknak a hosszú felkészülési időszakot követően ez volt az első versenye, ahol úszásban és futásban mutathatták meg felkészültségüket. A verseny végeredménye az adott korosztályoknak megfelelő távú úszásból, majd az úszást követően, szintén a korosztályoknak megfelelő távú futás időeredményeinek összegéből tevődött össze.

Minden rajthoz álló versenyzőnk okos, tudatos versenyzéssel, saját egyéni csúcsaikat megdöntve érintette a medence falát, haladt át a célvonalon.

Az újonc 1-es korcsoportban Halász Jakab mindössze 5 tized másodperccel maradt le korosztályának dobogójáról, a gyermek korcsoportos Makkos Szabolcs korosztályos 6. helyezett lett, Szabó Szilárd Kristóf pedig a 8. helyen végzett a serdülő korosztályban. Mellettük minden pécsi versenyző derekasan helyt állt a népes mezőnyben. A végső összesítésben a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola a 23. helyet szerezte meg a 32 egyesület versenyzőit felvonultató mezőnyben.

Eredmények:

Újonc 1 b lány

Ziener Emese Réka                         29. hely

Újonc 1 b fiú

Halász Jakab                                      4. hely

Újonc 2 b lány

Láda Natália Anna                           43. hely

Újonc 2 b fiú

Ziener Zalán                                       19. hely

Vollár Bence                                      31. hely

Gyermek 1 lány

Bors Minka Borbála                        16. hely

Kis-Gál Zsolna                                   33. hely

Juhász Kamilla                                  34. hely

Horváth Réka Panna                      39. hely

Gyermek 1 fiú

Makkos Szabolcs                             6. hely

Kiss Máté Balázs                              26. hely

Láda Botond Zsolt                           28. hely

Serdülő 1 fiú

Tatai Csanád Péter                         16. hely

Serdülő 2 fiú

Szabó Szilárd Kristóf                       8. hely